B+B #4.

*

Bill megrökönyödve nézett a nőre. Egészen pontosan A NŐ-re. Ugyanis nem másra borította a kávét, mint Britney Spears-re, a pop koronázatlan hercegnőjére. A férfi már gyermek kora óta gyönyörűnek találja Britney-t, a banda tagjai már sokszor cukkolták ezzel, volt hogy interjú közben, ilyenkor ő csak szégyenlősen elmosolyodott. És most itt áll előtte élet nagyságban, és leöntve kávéval..
- Miss Spears, kérem ne haragudjon! - Bill teljesen bepánikolt, és hihetetlen zavarban volt.
- Jézusom, kérlek ne magázz, nem vagyok olyan öreg! - nevetett fel a nő, és a fiú teljesen biztos volt benne, hogy élőben ez a mosoly szebb, mint bármelyik képen. - Egyébként semmi gond, én akartam elindulni úgy, mint egy félőrült. - mosolygott Brit rendületlenül, amit Bill nem tudott mire vélni.
- Ennek ellenére az a legkevesebb, hogy veszek magának.. vagyis izé.. neked egy másik kávét - "Úristen, nagyon gáz vagyok!" gondolta magában.
- Nem dehogyis, hagyd csak! - legyintett a kezével a szőkeség.
- Ragaszkodom hozzá! - akaratoskodott Bill - Kérlek foglalj helyet annál az asztalnál! - mutatott az egyik üres asztal irányába.
- Hát.. ha ennyire szeretnéd akkor legyen. - mosolyodott el ismét, és leült, ahogy mondták neki.

*

Fogalmam sincs honnan, volt ismerős, és nem tudom miért, de hihetetlenül tetszett ez a pasi, olyan kisugárzása van amire nem lehet nem odafigyelni. Miközben a pultnál állt és kért nekünk kávét, rám nézett és elmosolyodott. Viszonoztam gesztusát, de közben éreztem, hogy forróság lepi el az arcom.. Jaj nekem! Elpirultam! Gyorsan elkaptam a fejem, és telefonom kezdtem el nyomkodni zavaromban. Ekkor ült le  velem szemben.
- Itt a kávé. Amúgy hogy-hogy itt vagy L.A.-ben? Azt olvastam, a szülővárosodba mentél a szüleidhez.
- Igen, eredetileg ez volt a terv, a kisfiaim jelenleg ott tartózkodnak, nekem magánügyi válság miatt egyedüllétre van most szükségem, át kell gondolnom a dolgokat, és összeszednem magam. - fogalmam sincs, miért mondtam ezt el neki, valamiért úgy éreztem, teljesen megbízhatom benne.
- Hallottam a hírt, nagyon sajnálom. - szemeiből valódi együtt érzés tükröződött.
- Sajnos ez van, ezt hozta a sors. - sóhajtottam egy nagyot. - Egyébként te valami rajongóféle vagy, hogy ennyire tisztában vagy a dolgokkal? - kacagtam fel.
- Hát.. mondhatjuk, de nem olyan megszállott őrült, nehogy azt hidd. De gyakran olvasok. - és már megint mosolygott. Miért? Ne tegye ezt velem, még a végén elolvadok!
-Értem.. És te amúgy hova valósi vagy? Édes az akcentusod. - nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, zavarba hoztam.
- Németországból jöttem ide a testvéremmel. Ott van egy bandánk, de egy kicsit besokaltunk, szükségünk volt a nyugalomra. Azért választottuk Amerikát, mert itt annyira még nem ismernek minket, és sokat tanulhatunk a szakmáról.
- Akkor már tudom miért vagy olyan ismerős nekem. Várj csak.. Német zenekar..Óóó, megvan! A Tokio Hotel igaz? - hadonásztam össze-vissza.
- Igen! Nahát.. hallottál rólunk? - kérdezte meglepődve.
- Persze! És most már azt is tudom, honnan volt ismerős a szoba számom.. 483. - biccentettem oldalra a fejem, miközben arcomon átsuhant egy mosoly.
- Milyen véletlen egybeesés! - nevetett fel.
- Hát akkor kolléga, üdvözöllek! - nyújtottam neki át az asztal felett a kezem. Mikor hozzám ért, mintha villám csapott volna belém, sosem éreztem még ilyet egy férfinál sem 10 perc ismertség után. Zavartan kaptam ki kezem tenyeréből, és lenéztem az asztalra. Reakciómat valószínűleg nem tudta mire vélni, sóhajtott egy nagyot és kinézett az ablakon. Masszív 2 perc asztal bámulás után erőt vettem magamon, és megszólaltam:
- Egyébként hány éves vagy? - magam is meglepődtem azon, hogy hangom rekedten szólalt meg. Mielőtt válaszolt volna, Ő is megköszörülte a torkát.
- 23. Eléggé fiatalon futottunk be. Még csak 16 voltam.. van, hogy elgondolkozom, azon, hogy a zene miatt mi mindent hagyhattam ki, a tiniőrültségek közül..- arca hirtelen komor lett, de hirtelen rám nézett és kisfiús mosoly jelent meg szája sarkában.
- Azt hiszem, tudom miről beszélsz.. én is 17 évesen lettem sztár, nem könnyű dolog. - bólogattam egyetértően.
- Remélem, én is leszek olyan erős az idő múlásával, mint Te.
- Én? Ez meg hogy érted? - teljesen összezavarodtam.
- Azok után, amit Kevin tett veled, és már senki sem hitt benned, Te feltámadtál hamvaidból mint egy főnix madár, és megmutattad, hogy igen is erős vagy, nem állíthat meg semmi. Csodállak ezért. - mondta csillogó szemekkel.
- Köszönöm. - zavarba hozott ismét..- Az egy elég csúnya korszaka az életemnek. Azért vágyok magányra, mert félek megint megtörténhet. Azt hiszem, túl sok ember vett körül akkor, mindenkiből a sajnálat áradt, és ez rám is rám ragadt, így kezdődtek a gondok, csak akkor tértem magamhoz igazán, mikor el akarták venni tőlem a gyerekeimet. Értük bármire képes lennék.
- Ez teljesen érthető.
- Ha ők nem lennének, nem tudom mi lenne velem most. Valószínűleg egy elvonón üldögélnék.. - húztam el a szám.
- Dehogyis! - tette kezét kezemre, amitől természetesen elpirultam, és másik kezemmel hajamat kezdtem el babrálni. - Te egy nagyon erős nő vagy, és biztos vagyok benne, hogy akár még nélkülük is sikerült volna talpra állnod, biztosan találtál volna mást motivációt! Például a zenét! - mosolyodott el lágyan, és tényleg látszott rajta, komolyan gondolta, amit mondott és ez nagyon jól esett. Keze még mindig enyémen pihent.
- Köszönöm, hogy ennyire hiszel bennem! - nagyon remélem szavaimból érződött a hála, amit iránta éreztem. - Ilyen ember kellett volna mellém akkor, talán hamarabb összeszedtem volna magam, vagy nem is estem volna annyira mélyre abban a bizonyos gödörbe. - fürkésztem arcát elgondolkodva.
- Bár akkor nem, de most itt vagyok. Számíthatsz rám! - simította meg a kézfejem, és egy lélegzetelállító mosolyt formáltak ajkai.
- Köszönöm. De ne az én problémáimról beszéljünk!- csúsztattam ki kezemet óvatosan az övé alól. - Már biztosan unod a hülyeségeimet, bizonyára van jobb téma is. Mesélj még magadról! Hiszen te tudsz rólam szinte mindent, én meg tulajdonképpen semmit sem tudok rólad.
- Egyáltalán nem untatsz. De legyen.. Meséljek magamról? Van egy ikertestvérem, Tom. Nagyon szeretem, Ő a legjobb barátom, bármit megtennék érte, ahogy te a fiaidért. Bár vannak kisebb-nagyobb vitáink, mint például ma, de ezek mindig megoldódnak..
- Miért mi történt? - bukott ki belőlem hirtelen, majd megőrjített a kíváncsiság. Mindent tudni akartam, ami vele kapcsolatos. MINDENT! - Jaj, bocsáss meg, nem akartam a szavadba vágni!
- Semmi gond, jó mással is beszélgetni Tomon kívül.- jelent meg egy újabb édes mosoly arcán.- Igazából semmi jelentősége nincs a dolognak, mostanában minden apró dolgon felkapom a vizet. Tudod.. elégé magányosnak érzem magam az utóbbi időben, ez lehet az oka az annak, hogy mostanában túl agresszív vagyok, de mióta veled beszélgetek valahogy lenyugodtam. - láttam az arcán, hogy saját kijelentésétől jött zavarba.
- Én is élvezem a társaságod. - az Ő őszintesége engem is arra ösztönzött, gondolkodás nélkül csúsztak ki a szavak a számon. - Még másfél hétig leszek L.A-ben, addig még összefuthatnák. Leírom a számom. - és már vettem is elő papírt és tollat a táskámból. Gyorsan lefirkantottam a számot majd átnyújtottam neki a cetlit.
- Igen, az jó lenne! - vigyorodott el és átvette a papírfecnit. Ekkor megcsörrent a telefonja, a kijelzőre nézett majd megszólalt. - Bocsáss meg, ezt fel kell vennem.
- Semmi gond.
- Szia Tom!.. Rendben!.. Mindjárt megyek!.. Szia! kinyomta majd rám nézett. - Sajnálom mennem kell, Tomot hívta a menedzserünk, azt mondta, fontos dologról van szó az új albummal kapcsolatban.
- Semmi baj, nekem is ideje lenne indulnom. Hát.. örültem a találkozásnak! - álltam fel az asztaltól, követte a példámat és megállt velem szemben. Csak néztük egymást, igazából egyikünk sem tudta, hogy mit csináljon, de némi vacillálás után közelebb léptem és egy puszit nyomtam az arcára. Megcsapott kellemes illata, talán még meg is szédültem tőle. - Akkor majd legközelebb! Szia! - mosolyogtam rá, ekkor Ő is közelebb hajolt és ajkai lágyan értek hozzá arcomhoz, teljesen libabőrös lettem, és éreztem, ismét elpirultam, de látszott rajta, hogy Ő is zavarban volt.
- Akkor majd hívlak! Szia! - bólintott, majd elindult kifelé
- Rendben, szia! - hadartam még el gyorsan, és én is elindultam.

*
Bill remegő kezekkel szállt be kocsijába. Sosem történt még ilyen vele, soha sem jött még zavarba ennyire egy nő jelenlététől sem. Elmosolyodott saját butaságán, majd az útra kezdett koncentrálni. Pár perc utazás után lepakolt a házuk előtt.
- Toooom! Találd ki kivel találkoztam! - kiabált testvérének, miközben belépett az ajtón.
- Neked is szia! - lépett ki Tom a nappaliba.
- Bocsi. Na találd ki! - vigyorgott bambán a szőke hajú férfi.
- Őő.. nincs kedvem ilyet játszani. Mi lenne, ha csak egyszerűen elmondanád? - vonta fel a szemöldökét a raszta hajú némi flegmasággal hangjában.
- BRITNEY SPEARS-szel! - artikulált Bill hevesen. Tom arcán hatalmas vigyor jelent meg.
- Na neee! Az én öcsikém végre találkozott álmai nőjével! - viccelődött miközben megbökte testvére vállát.
- Aj Tom! Veled nem lehet komolyan beszélgetni! - csattant fel és elviharzott a szobájába. Tom még hosszú percekig csak állt, és pislogva döbbent le Bill viselkedésén.

* 

Bezártam szoba ajtómat magam után, cuccaimat egy kis asztalra dobtan, majd beledőltem az ágyba. Az elmúlt egy órán járt az eszem, úgy viselkedtem, mint egy buta tinédzser. Ez egyszerűen felfoghatatlan, soha senki nem volt rám ilyen hatással. Van Billben valami, ami hihetetlenül vonz, és ami miatt minél jobban meg akarom ismerni. Valamiféle kozmikus ereje lehet, mert nem akart kimászni gondolataimból. Egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet.. a csengőhangom. Telefonom előkotortam táskámból, és mosolyogva nyugtáztam, hogy ez csak Bill lehet, hiszen ismeretlen számot jelzett.
- Igen? - vettem fel vidáman a telefont.
- Szia Brit! - a hang hallatán megállt bennem az ütő, még levegőt sem vettem, ezt a hangot ezer közül is felismerném. - Jason vagyok. - ahogy meghallottam a nevét, éreztem hogy homályosabban látok, teljesen leblokkoltam, még a mobil is kiesett a kezemből és az ágyra zuhant..