B+B #11.

Pont ezt nem akartam, el akartam kerülni, hogy a srácok is kötődjenek hozzá érzelmileg, elég ha nekem gondot okoz a létezése..
Félve pillantottam Billre, tekintetéből sugárzott a boldogság, tudom, hogy Sean szavai meghatották..
- Figyelj, kis haver! - guggolt le hozzá - Menj vissza az öcsédhez, nehogy valami baja essen, segíts neki kiszállni a kádból, addig mi anyuval beszélgetünk. Jó? - Sean bólintott egyet és már szaladt is vissza a fürdőbe. - Azt hiszem, van egy kis megbeszélni valónk.- láttam rajta, hogy dühös, és hogy őszinte legyek, nem igazán akartam ezt a beszélgetést.
- Rendben. - sóhajtottam lemondóan, és az étkezőasztal felé mutattam. Leültünk egymással szemben. Szuggerált, tekintete szinte égette a bőröm. Annyira zavarban voltam, hogy inkább lehajtottam a fejem, és bámulni kezdtem a terítő mintáit.
- Brit.. - vonta magára a figyelmem - mikor állt szándékodban szólni arról, hogy elmentek.
- Bill..figyelj.. én csak.. ahj..- valahogy nem tudtam összerakni egy értelmes mondatot sem. Átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem, szívverésem felgyorsult, még egy mély levegőt is vettem, amire Ő csak egy halvány mosollyal válaszolt.
- Tudom, hogy te is érzed azt, amit én. Fogalmam sincs mi ez, de nem akarom csak úgy elengedni..
- Kár is lenne tagadnom, hogy nem érzek irántad semmit, de veled ellentétben én tudom is, hogy mi ez: fellángolás.
- Nem az, ez te is tudod! - szorította össze ajkait.
- Dehogyisnem! Ugyan még is milyen épeszű magyarázatot tudnál adni rá? - vártam, hátha válaszol. - Bill, te még fiatal vagy, még hosszú út áll előtted, nem hiszem, hogy most szeretnéd magad elkötelezni. Főleg nem egy kétgyerekes, sokkal idősebb nővel, akiről azt pletykálják, hogy bolond.. - néztem őszintén szemeibe .
- Ne Te akard eldönteni, hogy mikor kötelezzem el magam, és azt se, hogy kivel! - nézett rám mérgesen.
- Márpedig ha ez a személy én vagyok, akkor igen is van beleszólásom! - téptem ki kezem az övéből.
- Miért löksz el magadtól? - szemei fájdalmat tükröztek.
- Azért, mert ez röhejes  Hát nem látod? Ez az egész hülyeség.. Ez nem egy mese ahol a herceg és a hercegnő egymásba szeret aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak! Ez a kőkemény valóság! Ébredj fel az álomból, kölyök!
- Te kelj fel végre a rémálmodból!- pattant fel hirtelen, hajába túrt  majd folytatta - Ne hidd azt, hogy a világ fekete-fehér, vedd már észre a színeket is! Vannak jó dolgok az életben, amik maguktól jönnek, csak közelebb kell engednünk magunkhoz.
- Hidd el, már próbáltam pozitívan állni a dolgokhoz, de épp akkor estem a legnagyobbat. Már megszoktam, hogy nekem nincs szerencsém..- nem bírtam visszatartani a könnyeimet - El kell fogadnom, hogy nekem nem lesz olyan férfi az életemben, aki örökre velem maradna. De nem baj, itt vannak a fiaim.
- Én veled maradnék örökre.- lépett elém, és ismét megfogta a kezem.
- Ugyan.. az előbb mondtad, hogy még te magad sem tudod mit érzel, ne tegyél ilyen buta kijelentéseket. Nem akarlak megbántani, csak megvédeni.. mindkettőnket. Hidd el, nem én vagyok az a nő, akit Te keresel, csak fájdalmat okoznánk egymásnak, és ezt nem akarom. Nem akarlak elveszíteni, mint barát. Soha nem volt még ilyen kapcsolatom egy emberrel sem, nem akarom tönkre tenni. Kérlek, értsd meg.
- Nem tudom megérteni! Ha meg sem próbáljuk, hogy lehetsz ilyen biztos benne, hogy nem működne? Az élet arról szól, hogy bátor légy, kockáztass! Ez visz előre!- hadonászott, majd belebújt az időközben megszáradt pólójába
- Kockáztattam már párszor, és mindet megbántam, egem már a fiaim viszek előre, és a zene. Ne tarts szentbeszédet, nem tudsz rám hatni, sajnálom.
- Brit az istenért! Ne legyél..!
- Nem, Bill! Elég!- fojtottam belé a szót, nem épp kedves hangnemben. Láttam szemeiben a sértettséget, hosszú másodpercekig csak bámult rám, majd feldúltan levette kabátját a fogasról, belebújt cipőjébe és hangos ajtócsapás mellett elviharzott. 
Megsértődött, remek..