*
Másnap délelőtt Billt a szemébe erősen sütő nap keltette. Hunyorogva nézett körbe, hirtelen azt sem tudta hol van. Aztán lassan kivehetővé vált minden, és rájött, hogy nem álmodott. Valóban Britney-vel töltötte az éjszakát, szerethette, ölelhette, azt akiről már gyermekkora óta álmodozott. Halványan elmosolyodott, mikor a szőkeség álmában még erősebben szorította magához. Hihetetlennek tűnt az egész. A férfi szinte fel sem fogta, ami körülötte történik. Nyolc hosszú évet töltött egyedül, és most végre megtalálta a másik felét, akit igazán szeret és akiben megbízhat. De jogosan merül fel a kérdés az emberben ilyenkor: Mi jön most? Hiszen mintha ez örök törvény lenne: ha felhőtlenül boldogok vagyunk, akkor valami mindig közbe jön, történik valami negatív. Billben pedig szintén megfogalmazódott ez a kérdés, rossz előérzete támadt.
*
Kinyitva szemeim még bántotta a fény, majd mikor megláttam magam előtt azt a gyönyörű barna szempárt, kényelmesen húztam vissza magam karjai közé. Nem akartam felkelni, mellette akarok lenni. Így akarok maradni örökre. Vele.
- Jó reggelt, szépségem! - mosolygott rám csillogó szemeivel.
- Neked is, Kölyök! - simítottam végig arcát - Ugye még nem akarunk felkelni? - néztem rá reménykedve.
- Felőlem addig fekszünk itt, ameddig csak akarsz. - vigyorgott édesen és egy puszit nyomott a homlokomra. Boldogság. Egyszerűen körbe vett a boldogság, a tökéletesség. Az ilyen pillanatokat mindig igyekszem jól a fejembe vésni, mert lehet, hogy másoknak semmiség, én ezért a pillanatokért élek.
Karjai még közelebb húztak hozzá, és még erősebben - már ha ez lehetséges - fonódtak rám. Ő ölelt engem, én öleltem Őt. Csak öleltük egymást. Idill.
- Ugye mindig velem maradsz? - pillantottam fel rá.
Az világ megszűnt létezni körülöttünk, fogalmam sincs mennyi idő telt el az első csókunk óta, nem érzékeltük az időmúlását, és azt sem tudom, azóta hány csók csattant el. A telefon csörgése rántott vissza minket a való világba. Óvatosan toltam el magamtól, mire arcán gyermeki sértődöttség jelent meg.
- Hallo? - vettem fel a szállodai telefont. Bill arcán ördögi vigyor jelent meg. Ó jaj, mit tervez? Kezei a takaróm alá vándoroltak, egyik tenyere elindult a derekamról a mellem felé. - Nem, nem kérek ebédet, köszönöm. - szinte suttogtam a telefonba, majd szemeiben néztem. Egy hajszál választott el attól, hogy ne nyögjek bele a kagylóba. Szemeiből olyan szintű vágy tükröződött, amilyennel még nem találkoztam, még tegnap este sem. Reakcióm látva bele harapott ajkába, és másik kezével végig simított a belsőcombomon. Mire én csak lélegzet vissza fojtva, öntudatlanul emeltem meg a csípőm. - Igen, biztos. Visszhall! - hadartam el és lecsaptam a telefont. Szúrósan néztem szemeibe. - Rossz fiú vagy, Kölyök! - erre Ő csak felkacagott és szenvedélyes csókot nyomott ajkamra.
...
- Éhes vagyok! - nyafogtam két órával később.
- Akkor együnk valamit.
- De akkor fel kell kelnünk! - húztam el a szám, majd egyszerre nevettük el magunkat gyerekes viselkedésemen. Ekkor pillantottam meg az órát, és eszem bejutott, hogy este visszautazom anyuhoz és a gyerekekhez. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Igazából semmi. - hajtottam le a fejem - Csak nekem ma vissza kell mennem a fiúkhoz Kentwood-ba.
- Oh, értem.. De ez nem hosszabb távú ugye? Úgy értem hamarosan visszajöttök LA-be, ugye? - édes volt és kétségbeesett.
- Shh.. - raktam ujjam ajkaira. - Nyugi, Kölyök. Sietek vissza hozzád. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára.
A délután további részében sikerült kikelnünk az ágyból és kimozdulni. Ebédelni mentünk, aztán vásárolgatni. Épp az üzletek között sétálgattunk, mikor hirtelen megállított.
- Hé, nézd azt! - mutatott egy kirakat felé. Két nyaklánc egy-egy B betűvel, az egyik fekete, a másik ezüst színű. Mosolyogva néztem fel rá, és Ő mintha csak erre várt volna, berohant a boltba és két perccel később már a nyakláncokkal jött vissza. Már csak akkor eszméltem fel, mikor az ezüst lánc a medállal együtt a nyakamban lógott. Kezembe véve vettem szemügyre a csillogó kis csodát, majd rá pillantottam, hatalmas mosollyal tekintett vissza rám.
- Köszönöm, ez nagyon szép! - éreztem, hogy meghatódtam és szemeimben megcsillantak a könnycseppek. Megsimogatta arcomat, majd felvette a fekete láncot a másik B betűvel.
- Így mindig együtt leszünk. - ez olyan édes, gyermeki és őszinte gesztus volt tőle, hogy csak egy öleléssel tudtam reagálni rá.
Ha az ember jól érzi magát, az idő is gyorsabban telik, ez velünk sem volt másképp. A reptéren találtunk magunkat, a gépemet épp bemondták a hangosbemondóba. Mindketten felálltunk a székről, felém fordult.
- Már most hiányzol! - szorított magához.
- Hamarosan találkozunk, Kölyök! - csókoltam meg. - Vigyázz magadra!
- Te is! - simogattam meg a kezem. - Szia! - mosolyodott el halványan.
- Szia! - adtam még egy gyors puszit, majd elindultam a kapu felé. Menet közben jöttem rá, mit is adott nekem Bill az elmúlt hetekben: törődést, önbizalmat, vicces pillanatokat, szeretetet, szerelmet. Hirtelen megtorpantam és vissza néztem rá.
- Bill! - felkapta a fejét - Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése