Pirulva hajtottam le a fejem. Hirtelen fogalmam sem volt, mit is mondhatnék. Úgy éreztem magam, mintha valami bűnös dolgot követtem volna el azzal, hogy beleszerettem Georgba. De ez hülyeség, az ember nem tudja irányítani az érzéseit, ez van. Miután sikerült megnyugtatnom magam, hogy nincs ezzel semmi probléma, és hogy Billben teljesen mértékben megbízhatok, lassan visszaemeltem rá a tekintetem.
- Ennyire látszik? - muszáj volt kínomban felkacagnom
- Igen - mosolyodott el - De egyébként mióta? És nekem, nekünk miért nem szóltál? - arcán tettetett düh suhan át, amitől ismét nevetnem kell.
- Nem megy ez neked bátyus, nem tudsz haragudni rám! - öleltem meg.
- Ez a szerencséd - nézett le rám - De kérdeztem valamit! - és tekintete egy pillanat alatt lett játékosból komoly.
- Én.. igazából nem is tudom, zavaros az egész. - egy másodpercig el kellett gondolkodnom azon, hogyan is kezdődött. A folyamatot még én magam sem vettem észre, csak azt, mikor már nyakig benne voltam. - Tudod, már akkor is szimpatikus volt, mikor szimpla rajongó voltam. Aztán.. találkoztam vele, és rájöttem, hogy sokkal jobban néz ki élőben, mint képeken. - hatalmas mosollyal próbáltam elrejteni a zavaromat, elvégre, egy olyan embernek árulom el ezt, aki nagyon közel el Hozzá - És végül megismertem, mint ember. Csodás embernek tartom. Kedves megértő, segítőkész, figyelmes, jó a humora, és ezeknek tetejében még átkozottul jóképű is! Imádom, ahogy kinéz, ahogy beszél, ahogy mutogat beszéd közben, ahogy mosolyog. Ajj Bill, mit csináljak?! - fúrtam mellkasába a fejem.
- Mond el neki.
- Mi van?! - eltoltam magamtól és döbbenten néztem rá. - Te normális vagy?
- Miért? Szerintem jogod van elmondani neki, és neki is joga van tudni, hogy érzel iránta. - igaza van..
- De hiszen hozzá képest kislány vagyok, csak kinevetne.. - hajtottam le a fejem.
- Úgy ismered? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem.
- Hát akkor meg? - tárta szét a karjait miközben mosolygott.
- De félek.. - húztam el a szám.
- Pedig meg kellene próbálnod, hugi. Ki tudja, mit veszíthetsz. - kacsintott rám.
*eközben lent*
- Fura, hogy csak így felrohant. - jegyezte meg tömören Georg a srácoknak a lány hirtelen távozását.
- Biztosan fáradt. Hagyjuk, hagy pihenjen egy kicsit. - válaszolt Tom.
Ezután pár perc csend állt be közéjük. Közben Georg szemlátomást nagyon gondolkodott valamin, többször is összeráncolta a homlokát, szólásra nyitotta a száját, de mindig kudarcbafulladt. De erőt vett magán és megszólalt.
- Tudjátok, Billie sokat változott az elmúlt pár hónapban.
- Ezt hogy érted? - kérdezte meglepetten Gustav.
- Nem rossz irányba vagy ilyesmi.. Külsőre. Nőies lett, felnőtt, csodaszép.. - az utolsó szót maga elé bámulva suttogta.
- Hát igen,az én húgom! - húzta ki magát Tom, majd egy pillanat alatt fagyott le az arcáról a mosoly, mikor rájött, mire is célzott ezzel valójában Georg. - Várjunk csak, neked.. neked teszik az ÉN húgom? - hirtelen előtört belőle a féltő bátty.
- Hát.. igen! Ez miért baj? - nézett fel haverjára őszintén.
- Mert ha csak egy ujjal is hozzá érsz, eltöröm a kezed! - még Tom is meglepődött a saját agresszivitásán, de úgy érezte ez a helyes reakció.
- Jézusom haver, állj már le! Nem terveztem semmi ilyesmit -egyenlőre- , és különben is ez az Ő döntése lenne és nem a tiéd! - Georg szemei szikrát szórtak, Gustav inkább csendben figyelte az eseményeket, Tom pedig ökölbe szorította tenyerét, és épp szólásra nyitotta volna száját, mikor hangokat hallottak a lépcső irányából.
*
Beléptem a nappaliba, és minden szempár rám szegeződött. Zavarba jöttem, egyszerűen nem tudok hozzászokni, ahhoz hogy bámulnak.
- Mi ez a fagyos hangulat? - erőltetem magamra egy mosolyt.
- Fagyos hangulat? Nincs itt semmilyen fagyos hangulat! - csattant fel Georg, és jelentőség teljesen Tomra nézett, aki csak összeszorítva szemeit nézett vissza rá. Itt valami nem stimmel. - Éppen azon gondolkodtunk, hogy lenne-e kedved este buliba menni? - nézett vissza rám mosolyogva. Jaj Georg, ne nézz így rám. Mikor így mosolyogsz, még azt is kérhetnéd tőlem, hogy ugorjak le egy tetőről, és én szemrebbenés nélkül megtenném.
- Persze, jó ötlet. - mosolyogtam vissza rá.
- Akkor ezt megbeszéltük! - csapta össze tenyereit.
Kis idő múlva Georg és Gustav hazament. Este felé járt az idő, összedobtam egy kis vacsora félét, aminek az ikrek is örültek, aztán evés után készülődni kezdtem. Úgy döntöttem, megfogadom Bill tanácsát és beszélek Georggal, ezért izgatottan válogattam a ruháim között. Egy fekete pánt nélküli ruhára esett a választásom, aminek mellrészét aranyszínű szegecsek díszítik, hozzá aranyszínű blézert, színben hozzápasszoló kiegészítőket illetve magassarkú cipőt vettem fel. Szemet füstösre sminkeltem, halvány szájfényt kentem fel, hajamat csak átfésültem és hagytam úgy, ahogy van. Ez jó lesz! Néztem magam elismerően a tükörben. Lementem a nappaliba ahol már vártak rám a fiúk.- Indulhatunk? - kérdezte Tom, akin még mindig látszott, hogy aggasztja valami, de nem igazán foglalkoztam vele, ha akarja, majd úgyis elmondja.
- Persze!
20 perccel később már Magdeburg legelitebb klubjában voltunk a VIP-részlegben. A 3. vagy 4. kör Jägermeister-emet ihattam (lehűtve bármilyen mennyiségben képes vagyok fogyasztani belőle), mikor éreztem, hogy kezdek felszabadulni. Ekkor ismerős illat csapot meg.
- Jól nézel ki, kicsilány! - lépett mellém Georg. Egy egyszerű szürke feszülős pólót és
- Te sem panaszkodhatsz! -néztem fel rá mosolyogva. Vissza mosolygott, mélyen a szemembe nézett, és olyat láttam a tekintetében, amit még soha. Reménykedni kezdtem, tudtam, hogy ez nem egy közömbös pillantás. Éreztem, hogy ez a megfelelő alkalom, hogy tudtára adjam, mit érzek iránta. Most vagy soha. Mély levegőt vettem, nyitottam a szám, és ekkor megjelent Tom. Mi a francot akar pont most?
- Georg, beszélhetnénk? - villanó szemekkel nézett rá. Ezek szerint Georgra mérges? Miért? Nem értettem mi történik.
- Aha. - sóhajtotta lemondóan, és bátyámmal együtt arrébb mentek.
Legszívesebben agyonverném Tomot, amiért ilyen rosszkor időzített. Csak egy perccel jött volna később, csak egy perccel! Most felkészültem a vallomásra, most kimondtam volna, erre felbukkan. Ez is csak velem történhet meg. Hogy ezt feldolgozhassam, kértem magamnak még egy Jägert. Amint megkaptam, már le is húztam. Oldalra néztem és az a látvány fogadott, hogy Georg és Tom tőlem kb. 10 méterre veszekednek. Valamin nagyon összeszólalkoztak, eléggé dühösnek látszottak. Sajnos semmit nem értettem az egészből a hangos zene miatt. Most már tényleg beavathatna valaki, hogy mi folyik itt.
Azt hiszem egy óra alatt túl sok volt az 5 Jäger, hirtelen nagyon melegem lett. Kimentem a mosdóba, megmostam az arcom, hogy felfrissüljek kicsit. És már éreztem is a hideg víz hatását. Mikor visszaértem a pulthoz megpillantottam fiatalabbik bátyám.
- Szia, bátyus! - ültem le mellé mosolyogva.
- Szia, hugi! - mosolygott vissza - Na, beszéltél már vele? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem.. - sóhajtottam fel, és lehúztam az újabb Jägert, amit Bill rakott elém. - Ugyanis a drága bátyánk elrángatta mellőlem, azzal az okkal, hogy beszélnie kell vele. De úgy tűnt, valamin nagyon összebalhéztak.
- Tényleg? - lepődött meg - Na, jó.. Te keresd meg Georgot, én meg megkeresem Tomot!
- Oké! - és már el is tűnt mellőlem. Tehát nekem most beszélnem kéne Georggal. Na erre megint fel kell készülni lelkiekben, szóval jöhet még egy Jäger. Tudom, tudom sok lesz.. De kell ilyen este is, nem?
Már majdnem 10 perce furakodtam a tömegben, hogy megtaláljam Őt, mikor végre megpillantottam.. egy barna hajú cicababával táncolt. Lefagytam. Megállt, és elhalkult körülöttem minden, csak őket néztem. Egyre jobban hatalmába kerített egy érzés, a düh és a csalódás keveréke. Georg egyik keze elindult a lány derekáról a fenekére, majd hirtelen felpillantott és egyenesen a szemebe nézett. Nem tudtam, hogy a piától, a látványtól, vagy a kettő együtt okozta-e a hányingerem, de úgy éreztem azonnal kidobom a taccsot. Hirtelen egy kósza könnycsepp folyt végig az arcomon, amit sietősen letöröltem és kirohantam az erkélyre. A hideg levegő szinte csípte az arcom, de nem érdekelt. Kivettem a táskából a cigimet és rágyújtottam, neki támaszkodtam a korlátnak, miközben újabb könnycseppek hagyták el szemeim. Ekkor lépteket hallottam magam mögött, majd valaki megfogta a vállam.
- Hé kicsilány, baj van? - Ő volt az.
- Ne érj hozzám! - löktem el a kezét. Utáltam, utáltam amiért hozzám ért, amiért szerettem, azért ahogy rám nézett félórával ezelőtt. Utáltam magam, mert szeretem, és reménykedtem. Utáltam Billt, mert reményt adott. Utáltam az egész világot.
- Mond el kérlek, mi a baj. - nézett rám bánatosan. Ó, jézusom, Georg! Hogy lehetsz ennyire vak? Hát nem veszed észre, hogy te vagy a mindenem?
- Tényleg tudni akarod? - fordultam felé hirtelen. Egy pillanatra meglepte de dühöm, de aztán óvatosan bólintott egyet. - Te vagy a bajom! - ütöttem bele a mellkasába, mire csak nagy szemekkel nézett rám. - Hát nem látod? Szeretlek, a rohadt életbe! - itt már nem bírtam tovább és elsírtam magam. Nem tudtam tovább a közelében maradni, megindultam befelé, de elkapta a karom és visszarántott pont magával szembe, mindössze két centi választott el minket. Keze a karomról az arcomra siklott.
- Szépen itt maradsz, kicsilány, és végighallgatsz. - csillogtak a szemei, és halvány mosoly jelent meg ajkain. Ez a látvány annyira letaglózott, hogy levegőt se vettem, végül már nem bírtam oxigén nélkül és halkan felnyögtem. - Az a lány - biccentett befelé a fejlével - nem jelent számomra semmit. Csak a drága bátyádat akartam lenyugtatni vele. Ugyanis Tom, teljes kiakadt, mikor mondtam neki, hogy gyönyörű felnőtt nő lettél. Azt mondta, hogy ne merjek hozzád érni, különben eltöri a kezem. Szóval, ha most látna, elég nagy szarban lennék. - mosolyodott el, amitől nekem is mosolyognom kellett. - De mivel a bátyád most nincs itt, tudok veled beszélni egy-két dologról. - arca komoly lett, szemei ismét csillogni kezdtek, én pedig megszédültem, és éreztem azokat a bizonyos pillangókat a hasamban. - Ha az előbb megbántottalak, kérlek ne haragudj rám, nem akartam fájdalmat okozni neked. Tudod, sokat jelentesz nekem.. Mindig is nagyon kedveltelek, de csak az utóbbi időben vettem észre, hogy már nem vagy kislány, hanem felnőtt nő. Egy
- Georg, csókolj meg! - mosolyogtam rá. Ajkába harapott, majd egyik kezét derekamra, másikat pedig arcomra rakva húzott még közelebb magához. Szája végre az én számhoz ért. Csókunk először puha és óvatos volt majd egyre szenvedélyesebb lett. Éheztem rá, kimondhatatlanul. Már a mellkasunk is összeért, boldogan vettem észre, hogy az Ő szíve is ugyanolyan hevesen ver, mint az enyém. Mikor elfogyott a levegőnk elszakadtunk egymástól. Homlokunkat összeérintve szívtuk be az életet adó oxigént, mikor ismét megfogtam a kezét és felnéztem rá.
- Gyere, idegesítsük fel a bátyámat! - mosolyogtam rá, miközben elkezdtem befelé húzni, amire Ő csak hangos kacajjal válaszolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése