Addicted - #1: Éltess!

Az érintésedre vágyok. Adj egy lehetőséget. Csak egy kóstolás. Csak egy kortya mennyországból.

Szíveik mindig is egy húron pendültek. 
A fiú holló haja és szeme, olyan sötétek voltak, akár maga az éjszaka. Minden szempontból sötét volt és titokzatos, mint az éjjel. Nem voltak ritkák kettejük között az éjleple és a csillagok alatti találkák. Attól a pillanattól kezdve, hogy a fiú belecsöppent az életébe, tudta, hogy Bill az egyetlen ember, akit sosem fog elfelejteni. A rögeszméjévé vált, minden éber gondolatában jelen volt, sőt.. Ő szerepelt a legtöbb álmában is. Neve mindig a nyelvén volt, az ajkai között, és legbelül a szívében is. Kétségtelenül az volt a legnagyobb hibája, hogy engedte Billt belépni az életébe, de Jenna egy pillanatra sem bánta meg egyetlen együtt töltött perceiket sem. Bill minden nézőpontból tökéletes volt.
A hibátlan bőre, fehér és sima volt, akárhányszor hozzáért, ragyogott a holdfényben, miközben karjaiban tartotta. Jenna teste erősen rázkódott. Az érzelmek átjárták és égették őt belülről, nem bírta elviselni ezt a hatalmas fájdalmat. Könnyei Bill vállára hullottak, aki csak még erősebben szorította magához.
- Jenna.. - lélegzett egy mélyet - Kérlek ne sírj!
Szomorúan lenézett rá, majd megcsókolta a feje búbját. Jenna apró, gyengéd ujjai az oldalára fonódtak. Bill puha ajkait hozzáérintve a lányfüléhez, nyugtató szavakat kezdett suttogni. Azok a gyönyörű duzzadt ajkak, amelyek arra késztették, hogy vad szenvedéllyel essen neki. De ő mégis inkább türtőztette magát, és hagyta, hogy egyre lejjebb zuhanjon abba a bizonyos szakadékba. Szíve vágyott a fiú érintésére, csókjára, szerelmére, pedig tudta, hogy ez lehetetlen számára. Bill sosem fogja őt szerelemmel szeretni.
- Jenna. - szólította meg ismét.
Jenna csak megrázta fejét, és nem tudta visszatartani az újabb feltörő zokogást, amitől azt hitte, hogy szíve kiszakad a mellkasából. Hangja úgy hagyta el remegő ajkait, mintha egy egér vinnyogott volna.
- Nézd, az az idióta nem volt méltó arra, hogy szeresd, és erre majd ő is rá fog jönni. Egy okos, független, erős, szép, fiatal nő vagy. Nincs rá szükséged, Jenna. Különben is, itt vagyok neked én.
 Ezzel teljesen egyetértve, Bill mellkasának dőlve bólogatott, de rövid kis érvelése csak még több könnyet csalt szemeibe. Hogy beszélhet Bill arról, hogy mennyire értékes nő, talán tudja? A hazugságok nem változtatják a vizet borrá, és nem is tesznek semmit annak érdekében, hogy mások szemében értékesebbé váljon. Hogy volt bőr Bill képén szembenézni a tükörképével. Időnkét eltűnődött azon, hogy képes a fiú bűntudattal élni. Érez bűntudatot egyáltalán? 
Jennának csak arra lett volna szüksége, hogy eltörölje az elmúlt hetek történéseit. Rájönni, hogyan lehet visszaforgatni az időt oda, amikor még minden könnyebb volt. Akkor, mikor nem volt szüksége semmire és senkire, mikor erősebb volt, a világ az ő oldalán állt, ahelyett, hogy elsöprő bűntudatot érezzen. Az állandó, könyörtelen bűntudatot, ami úgy tűnt, csak egyre hatalmasabb lesz, és minden tettét beárnyékolta. Még soha senkire nem volt szüksége annyira, mint Billre. Nem kellett neki más, csak Ő, úgy szerette Őt, mint soha senkit. De Bill nem táplált olyan mély érzelmeket iránta, ahogy Ő szerette volna. Jenna csak egy hobbi volt, egy izgalmas kaland. Csak egy játék volt, amivel mindenki szeretett játszani. Bill volt Jenna könnyeinek igazi oka, de túlságosan félt, hogy elmondja neki, mit érez iránta valójában. A kockázat, hogy elveszítheti Őt túl félelmetes volt, és nem volt felkészülve egy ekkora veszteségre. Az igazság csak még feszültebbé tette volna a kettejük viszonyát. Pedig nem is voltak egy pár.. barátok voltak. Csak két barát akik időnként szerettek szórakozni. Mi a rossz ebben?
Bill egy édes, megnyugtató csókot nyomott a homlokára. Jenna teste szinte elolvadt ettől a forró gesztustól. Képzelegni kezdett, milyen érzés lenne, ha ajkai másfelé is elkalandoznának, hogy nyelvével körözve felfedezi bőre ízét egészen a köldökéig. A gondolattól annyira felhevült, hogy majdnem felnyögött, és legszívesebben elmenekült volna. És persze mint mindig, Bill most is félreértette a viselkedését.
- Nincs szükséged rá. - ismételte meg , miközben lehunyta szemét és még szorosabban fűzte a lány köré karjait, és azt kívánta, bárcsak véget vethetne a lány bánatának. - Rá fog jönni, mekkora barom volt.
Ó, ha Bill tudná, hogy ez a szívszorító zokogás csak is azért van, mert Jenna senki mást nem akart, csak Őt.
- Miért ilyen nehéz? - motyogta a fiú mellkasának, beszippantva annak bódító illatát. Az alkohol illata, az érintése, teljesen megőrjítette, és érezte, lábai egyre gyengébbé válnak.
Jenna sosem érzett még senki iránt ilyen vonzódást. Teljesen mindegy volt mennyi alkohol volt Jenna szervezetében, Bill mindig hatalmas nyomást keltett benne: szíve hevesebben vert, lélegzete megakadt.
Bill aprókat sóhajtott, miközben alaposan átgondolta, mit is kéne mondania. Valahogy összeakart rakni egy választ, ami megvigasztalja a lányt, valamit, ami elűzi a rosszkedvét. Jenna, aki nem tudott egy szót sem kiejteni a száján, csak türelmesen várt. Bill megnyalta kiszáradt ajkait, és simogatni kezdte Jenna hátát, így akaratlanul is növelve a lányban a vágyat. Fejét Jenna fejére hajtotta, szabad kezével pedig bele túrt a lány hosszú, vörösesszőke hajába.
- Mert félünk egyedül lenni. Nem tudni, hogy kell változtatni a dolgokon, megakadályozni, hogy azok meg se történjenek. De ezért kell optimistán élned az életed. A boldogságot mindig nehéz megtalálni, de sosem fogod elérni, ha meg sem próbálod.
A lány szemeibe még több könny szökött, élénk rózsaszín ajkai megremegtek, ahogy próbálta figyelmen kívül hagyni Bill szavait.
- Jenna, ne félj élni a pillanatnak! - Bill hangja lágyan csendült fel
- Te most komolyan az egyik dalodból idéztél? -kérdezett vissza
Nem tudta megállni, hogy egy apró mosoly ne bújjon meg ajkai sarkában. Szomorú és hitetlenkedő mosoly volt, de mégis mosoly volt. Bill azt kívánta, bárcsak többet tehetne, de már ezzel is elégedett volt, elvégre Jenna már nem sírt. Ez jó jel volt.
- Zenész vagyok, mi mást csinálhatnák? 
Némi játékosság volt a hangjában, ami a lányt - csak pár másodpercre is - egy apró őszinte mosolyra késztette. Jenna megrázta a fejét, és mélyen Bill csodaszép, sötét szemeibe nézett, amitől Őt ismét aggodalom fogta el.
- Bill, kérlek, soha ne engedj el! - suttogta
- Persze, hogy nem engedlek! - válaszolt lélegzet visszafojtva - Álmomban sem hagynálak elmenni, egy pillanatra sem!
Vonásai lágyak voltak, szemeiben fény villant meg. Jennának egy pillanatra elgyengültek a lábai, és folyamatosan emlékeztette magát: Nem csókolhatod meg!
Egy meleg kéz csúszott arcára, Bill forró lehelete az ajkait csiklandozták. A hirtelen jött közelsége bódítóbb volt, mint valaha, és elmosódtak azok a korábbi gondolatok, melyek szerint nem érdemli meg Őt meztelenül az ágyában. Az agya akkor mondott végleg csődöt, mikor a fiú puha ajkai az övéhez értek és csókra hívták, egy tökéletes csókra.  Bill nyelve hevesen tört utat Jenna szájába, és ezzel kezdetét vette egy végtelen csata az irányításért. Csókjuk forró, vad és elszabadult volt, Jenna biztos volt benne, hogy ezért a pokolra jut majd. Bill a testével rádőlve a kőfalhoz nyomta őt, hosszú ujjaival hajába túrt, és csak belemosolygott a csókba, mikor a lány erre egy apró nyögéssel válaszolt. Jenna elveszett Bill karjaiban, teljesen az ölelése, szája és nyelve uralma alá került. Megszegte az össze szabályt Billel kapcsolatban. Egy olyan elvont figura, mint Bill, sosem állított volna maga elé szabályokat, olyan volt, mint a gravitáció. Minden apró dolog Billhez láncolta Őt, és innen már nem volt visszaút.