Addicted - #2: Csakis érted

Ez a rész az események előzménye, de a 3. és egyben utolsó rész már ott fog folytatódni, ahol az első véget ért. ;)

A hamuval és porral keveredett szél egyenesen a karjaidba vezet. Ölelj szorosan!

Jenna egy apró, bizonytalan mosollyal ment be a szórakozóhelyre. A szívének elvileg töröttnek kéne lennie, a kapcsolat ugyanis, amit erősnek hitt, egy nappal ezelőtt véget ért. Tudta, hogy sírnia kéne, sírt is. Egyszer. A szívét mégsem érezte összetörtnek. Ennek oka, pedig egy néhány méternyire ülő személy volt a zsúfolt klub elrejtett részében. A hely sötét volt, kivéve a táncparkettet, amelyet erős fények villanása világítottak meg. A levegő annyira fülledt volt, hogy azonnal megérezte, ahogy belépett. Ujjai remegtek, és tudtán kívül kezdte el babrálni ruhája szélét, úgy érezte, mintha most minden más lenne. 

Ha ránéz nem kellene arról fantáziálnia, hogy milyen lenne azokat a szörnyen édes ajkakat a sajátján érezni. A fiú beszélne hozzá, és óvatosan megérintené a karját, miközben hangja mélyebbé válna, mélyen a lány lelkébe látna azokkal a csodálatos barna szemekkel, és Jenna még jobban beleszeretne. Mindennél jobban szerette volna..

Már a gondolat, hogy látni fogja Billt, elég volt ahhoz, gerincén végig fusson a hideg. Olyan rég volt, hogy utoljára látta, ideges volt. Épp visszajött egy világkörüli turnéról. Mindennap rettenetesen hiányzott neki, és azt kívánta bár többi ideje lenne összeszedi magát. Több idő, hogy beletörődjön: reménytelenül beleszeretett, de a fiú csak dugni akart vele. Bár ez nem mintha zavarná.. 

Bill felhívta, tudta ez csak egy dolgot jelenthet. Jenna a legutóbbi éjszakájukat is nagyon élvezte, de ez a lehető legrosszabb időzítés volt.
Próbált keresztül jutni az ember tömegen és párás levegőn. Az abszurdul hangos techno zenével együtt dübörgött az ő szíve is, mikor sikerült át verekednie magát a táncolókon és észrevette Billt. Egy boxban ült a helység végében, és önfeledten beszélgetett az ikertestvérével. Kezeivel őrültek módjára kalimpált miközben beszélt, ez egy olyan tulajdonsága volt, ami mindig megmosolyogtatta Jennát. Gondtalan volt és gyermeteg.

Mosolya még szélesebb lett, majd elindult, ügyelve arra, hogy végig Bill látókörén kívül maradjon, és a box mellé lépett, egészen pontosan a fiú mögé. Tom észrevette Őt, mire a lány csak mutató ujját szája elé emelve jelezte, hogy nem szóljon egy szót se. A fiú csak halványan elmosolyodott, majd figyelmét ismét testvérének szentelte, aki szerencsére semmit nem vett észre ebből a kis "Maradj csedben!" akcióból. Jenna visszafojtotta feltörni készülő nevetését, és kezeit lassan Bill szemei elé rakta. Jót szórakozott mikor a fiú megugrott a hirtelen érintéstől. Meglepetésként érte, mikor Bill nagy kezei az övére fonódtak. Szíve ettől azonnal gyorsabb ütemet vett fel. Lassan előre hajolt és a fiú fülébe súgott.

- Szerinted ki vagyok?

Bill elnevette magát, és megnyalta a száját, mitha valóban gondolkodna a válaszon.

- Jenna.

Az, ahogy kiejtette a nevét ajkai között, elegendő volt ahhoz, hogy önző vágyai visszatérjenek. Akarta Őt, szüksége volt rá.

- Úgy tűnik nélkülem kezdtétek el a bulit. - Jenna elvigyorodott, miközben végig nézett az asztalon lévő italokon.

Aztán Tomhoz fodult, és rosszállóan megrázta a fejét. A mozdulattó eperszínű fürtjei előre buktak, és kissé kócosan keretezték szív alakú arcát. Bill beljebb csúszott ezzel is helyet kínálva Jennának, aki ezt hezitálás nélkül el is fogadta.

- Na mi az, semmi sztori? Hónapokon át távol voltatok, tessék kiteregetni a szennyest, mindent tudni akarok!

Idővel Jenna teljesen hozzánőtt ezekhez a srácokhoz, és a többi bandataghoz. De Bill volt az aki elgyengítette őt. Az iránta érzett vonzalom nem volt helyes, hisz Bill csak a barátja volt. Egy barát akit időről-időre meztelenül talált az ágyában. Hogy hagyhatta, hogy érzései ilyen irányba sodródjanak?

Néhány évvel ezelőtt ugyanebben a klubban ismerkedtek meg. Bill keresztezte az útját, akár egy fekete macska. Szószerint belebotlott az életébe. Belebotlott, gyümölcsös koktélja pedig fekete miniruhájára ömlött, a lány dühében felsikoltott és káromkodott, ő pedig visszakiáltott, részegen és kábultan. Most újra itt ülnek, egymás mellett nevetgélnek, és mindenről cseverésznek, ami épp eszükbe jut. Na jó, majdnem mindenről.

- Nem hiszem el! - mondta Jenna megrökönyödve az idősebb ikret bámulva.

- Istenre esküszöm, hogy a légutas-kísérő vetette rám magát! Hát ki vagyok én, hogy ellökjem magamtól?

- Mocskos disznó vagy, Tom!

A társaság hisztérikus nevetésbe kezdett, addig míg el nem fogyott a levegőjük.

- És veled mi van Bill? Rád is rá vetette magát egy szexi légutas-kísérő? - kérdezte, miközben a blúza gombjait csavargatta.

Jenna biztos volt benne, hogy kíváncsiságát sikerült elrejtenie játékos hangnemével. Pedig valójában majd belehalt, hogy tudja volt-e valaikvel. Kínozta magát, pedig tudta, hogy az utóbbi időben az sem érdekelte őket, ha egyiküknek épp volt valakije. Bill csak kacéran elmosolyodott a kérdés hallatán. Majd félénk lett, és a távolba nézett, mintha zavarban lenne. Jenna tudta, hogy ez az arckifejezés mit jelent, csak színészkedés volt. Mostanra bármit le tudott olvasni az arcáról. A valódi választól pedig összeszűkült a szíve és a gyomra is. Fülében viszhangzottak a kimondatlan szavak, amelyeket reménytelenül próbált megemészteni. Tudta, hogy Bill nem tartozik hozzá, nincs hatalma felette, - főleg, hogy egészen eddig kapcsolatban volt és nem várhatta el tőle, hogy várja meg őt - de tudni, hogy Bill valaki máshoz is vonzódik, fájt neki. Rettenetesen fájt.

- Tudjátok, hogy mindketten hímringyók vagytok? - gúnyolódott kétségbe esetten, hogy ne essen ki a szerepéből.

- Aw, ugyan, te is tudod, hogy szeretsz - nevetett Tom

Jenna csak megforgatta szemeit, miközben elméje azt üvöltötte: Nem, nem téged! Én Billt szeretem!

- Beszéljünk a szerelemről! - kezdte Bill - Mi van azzal a hogyishívjákkal?

Jenna megfagyott, fogalma sem volt, mit is mondhatna. Mindig is tisztában volt azzal, hogy Bill nem kedvelte Kevint, a most már ex-pasiját. A férfit aki miatt még mindig sírnia kéne, de nem tudott. Egészen eddig teljsen megfeledkezett róla. De ez a "hogyishívják" célba talált.

- Minden rendben van - válaszolt egy tettett mosollyal

Nem akarta, hogy Bill miatta idegeskedjen, hiszen még csak most jött haza. Nem akarta, hogy ez az este az ő szakításáról szóljon. Csak inni akart és a barátaival lenni.

Ez volt az eredeti terv: addig inni míg tovatűnik a bánata és egy fergeteges éjszakát tölteni Billel. Brilliáns terv volt, nem? Nagyot sóhajtott és átkozta magát a hülye érzései miatt, amik továbbra is kavarogtak benne. Hülye pillangók. Szíve majd kiugrott, miközben áhitattal nézte Őt, és itta minden egyes szavát, amit kiejtett az ajkain. Igyekezett minden arckifejezését, - apró ráncokat, gödröcskéket nevetése közben - a fejébe vésni. Szeretetteljes mosolyra húzódtak telt rózsaszín ajkai. Mindig ez történt mielőtt elkalandozott volna. Ismét képek villantak a fejében: ujjaival a fiú hajába túr, megcsókolja Őt, egymáshoz érnek, elmondja az érézseit, és kezdetét veszi egy titkos szerelem. Édes álmok..

És Bill csak beszélt és beszélt, hevesen gesztikulálva és olyan gyorsan, hogy meg sem lehetett érteni. Jenna mosolya szélesebb lett. Hogy lehetséges, hogy ennyire ártatlannak tűnik, mikor bűnös azért a fájdalomért, amit a lány érzett. Már vagy egy órája csak bámulta Őt, mikor egy lány odasétált és táncolni hívta Billt. Barna hullámos haja háta közepéig ért, ajkai teltek és vörösek voltak, napbarnított bőréhez pedig tökéletesen illett rövid fekete ruhája. Abban a pillnatban mikor Bill elfogata a felkérést, Jenna szíve összetört, és egyedül maradt a részeg Tommal.

-  A gyermekeim anyja a saját testvéremmel táncol! - nevett fel hangosan, miközben Jenna elé rakott még egy pohár italt.

Szemei azonban a táncparketten ragadtak, Billt figyelte és a szépséges idegent. Azt, ahogy összenéztek, ahogy karjaiban tartotta a porcelánszerű lányt, ahogy közelhajolt hozzá, ahogy a fülébe suttogott, ahogy ajkai olyan mosolyra húzódtak, amely még Tom kéjes vigyorával is vetekedhetne, ahogy lenézett a lányra és végül megcsókolta.

Jenna végtagjai ösztönösen cselekedtek. Felállt a székről, megfordult és elindult a tömegen át, néha összeütközve másokkal kereste a kiutat.

Bill elhúzodott a lánytól, ahogy meghalotta Tom hangját, ami Jenna után kiáltott. Testvérének, ugyanis fogalma sem volt, miért sietett el hirtelen. Bill Tomra nézett figyelmen kívül hagyva az előtte álló lányt. Mikor észrevette, hogy Jenna eltűnt, követte testvére tekintetét a kijárat felé, és azonnal futni kezdett utána.

- Várj, Jenna! -  kiáltotta el magát, amint kilépett az ajtón, és látta hogy a lány nincs messze tőle.

Jenna azonnal megtorpant, amit rájött, észrevették. Kapkodott a levegő után, és magyarázatot próbált kitalálni, arra miért is jött el egyik pillanatról a másikra. De semmi nem jutott eszébe. Bill rohanni kezdett felé, hallotta csizmájának kopogását maga mögött. A fiú végül megállt a barátjával szemben, homlokán pedig az aggodalom ráncai jelentek meg.

- Mi a baj? - kérdezte, pont úgy, ahogy Jenna sejtette - Miért mentél el, olyan hirtelen?

Csak megrázta a fejét és tekintetét a járdára szegezte, miközben próbálta visszatartani könnyeit. Bill a lány fejét állánal fogva biccentette fel, hogy szemébe nézhessen. Jenna szemei égtek , a könnyektől, amelyek csak arra vártak, hogy kicsordulhassanak. Zafír színű szemei így olyanok voltak mint az óceán vize a csillagos éj alatt. Bill tekintetéből kiolvasható volt az aggodalom és gondoskodás, de Jenna ellökte magától és ismét lehajtotta fejét. Nem akarta, hogy azok a gyönyörű barna szemek belé lássanak, és kínozzák.

- Sajnálom. - megpróbált észrevenétlenül letörölni egy kósza könnycseppet, de tudta, hogy ez lehetetlenség. - Nem kellett volna eljönnöm ma este. - suttogta szinte magának, és átkozta is magát, amiért hangosan mondta ki.

- Miért? - kérdezte Bill meglepetten

Jenna elmosolyodott, de ez gúnyos mosoly volt, méghozzá saját magát gúnyolta ki. Gúnyolódott  magán, mert szíve már a padlón hevert és csak arra várt, hogy Bill rátaposson.

- Kevin és én szakítottunk tegnap este.

És szabad utat adott könnyeinek. A hangja szánalom keltő volt, amitől még rosszabb kedve lett. Ennyit arról, hogy nem akarta elrontani ezt az éjszakát, de egyszerűen nem tudott parancsolni a cselekedeteinek.

De Bill úgy tett, ahogy remélte: nem kérdezett többet, csak óvatosan köré fonta karjait, és hagyta, hogy a lány hangosan zokogni kezdjen.