I'm so sorry. & B+B #16.

Hát, igazából nem is tudom mit mondhatnék.. Először is nagyon sajnálom, ha megvárattam bárkit is! (már ha van olvasója a blognak) De ez a 12. évfolyam eléggé betett nekem. Októbertől az előrehozott német érettségire tanultam, decemberben szalagavató, most pedig félév. Bár szerintem, most már májusig csak rosszabb lesz.. Másodszor: itt van a B+B utolsó része, nagyon remélem, hogy aki olvasta annak tetszett. Ezután nem jövök saját történettel, hanem valószínűleg fordítással, ami nekem nagyon jó gyakorlás lenne az angol érettségire. ( igen, csak én lehetek ekkora marha, hogy két nyelvet választok érettségin.. ) Azt nem ígérem, hogy folyamatosan hozni fogom a részeket, mert biztosan lesznek kisebb-nagyobb szünetek. ( magamat ismerve inkább hosszabb! )
Na, nem járatom tovább a szám. Jó olvasást! ;)

Epilógus

~ 4 évvel később ~

Épp a konyhába tevékenykedtem, reggelit készítettem. Rántottát Jaydennek, tükörtojást Seannak, mert nem mindegy ám, hogy kinek mi. Rajtam kívül még mindenki aludt, a csendet, csak a rádió halk hangja törte meg.  Az időközben lefőtt kávét csészébe öntöttem magamnak. Fél kilenc lesz, ami az jelenti nem maradt sok időm. Gyorsan megterítettem, és már meg is hallottam a lépcső felől a zajokat.
- Kávé illatot érzek! - Bill hangja közvetlenül a fülem mellől szólalt meg. Szembe fordultam vele, csak egy szabadidő alsót viselt. Gyorsan végig futtattam rajta a szemem, majd büszkén elmosolyodtam, mert igen, Ő az enyém. Visszamosolygott, beletúrt a hajamba és homlokomat megpuszilva megszólalt. - Jó reggelt, szépségem!
- Jó reggelt! - adtam volna neki egy szájra puszit, de Ő magához rántott, és szenvedélyesen csókolt meg, miközben kezei már a lenge köntösöm alatt jártak. - Hé, nyugodj le te félisten! - toltam el magamtól óvatosan. - A gyerekek mindjárt felkelnek, és még nem végeztem a reggelijükkel!
- Csak félisten? - játszotta a sértődöttet. - És mégis hogy nyugodhatnék le a tegnap éjszaka után? - csókolt bele a nyakamba, én pedig majdnem kiejtettem a kezemből a serpenyőt.
- Szemtelen vagy, kölyök! - ütöttem meg halványan a vállát.
- Kikérem magamnak! Te vagy túl szexi, Mrs. Kaulitz! - vigyorodott el, majd kávét töltött magának és a konyhapultnak támaszkodott. Közben én is végeztem a reggelivel,  így felé fordultam.
- Oh.. - vettem ki kezéből a kávéscsészét - valóban, Mr. Kaulitz? - csókoltam meg a mellkasát, amire csak egy nagyobb sóhaj volt a válasz - Maga se kutya! - nem kellett neki több. Azonnal magához rántott, kezeit fenekemre rakta és úgy csókolt meg, mintha ezen múlna az élete.
Már jó pár perce állhattunk egymásba fonódva, mikor egy vékony kis hang ütötte meg a fülünket.
- Anya, apa!
- Mondjad, hercegnőm! - sietett oda Bill kislányunkhoz, Lizziehez, akinek potyogtak a könnyei. - Mi a baj kincsem? - kérdezte meg miközben letörölt az arcáról egy

könnycseppet, és karjaiba zárta a kis szőkeséget.
- Sean és Jayden elvették a babámat, és nem tudom hol van! - pityergett továbbra is keservesen.
- Jaj szívem, nincs semmi gond, biztosan meg lesz! Majd apa segít megkeresni, igaz? - néztem Billre, aki csak bólintott egyet.
- Gyere, kincsem, most megmutatjuk a fiúknak, hogy ki az úrnő a házban! - Lizzie kacagva fogta meg édesapja kezét és boldogan rohant fel vele az emeletre. Én csak mosolyogva néztem utánuk. A kávémért nyúltam, belekortyoltam de már hideg volt. Nos, ha az a boldogságom ára, hogy minden reggel hideg kávét kell innom, állok elébe!

~ vége ~