- Itt van a fodrász. - tudattam Billel, miközben felakasztottam a fotózásra előkészített ruhákat a fogasra. Bill egy kényelmes székben ült, és a BlackBerry-jét nyomkodta. Bólintott, majd elfordultam, és próbáltam nem ásítani.
- Andy?
- Igen?
- Kéne még egy kávé.
Halkan felnyögtem. K*rva korán keltem - hajnali hatkor - és még csak 11 óra volt, de már rohadt fáradt voltam...
- Rendben.
Már egy hét telt el a "baleset" óta, szerencsére (és az én legnagyobb bánatomra) a régi Bill visszatért. Olyan volt, mintha már el is felejtette volna a biztató szavaimat, és pátyolgatásomat. Habár részeg volt aznap éjjel. Teljesen úgy viselkedett, mintha meg sem történt volna. Ugyan olyan undok, parancsolgató és idegbeteg volt, mint előtte.
- Andy, nyugodtan kérj meg valakit, hogy hozzon. - szólalt meg hirtelen. Megfordultam, és hitetlenkedve néztem rá. Bill eléggé rögeszmés volt, ha koffeinről volt szó. Úgy gondolta, csak én tudok neki jó kávét hozni.
- Biztos vagy benne?
Furcsán nézett rám.
- Igen. Egész nap meg sem állsz. Nyugodtan kérj meg egy kellékest, hogy hozzon kávét.
Lehet, hogy a sok hajlakk betett neki?!
- Öhm.. - szólaltam meg ostobán - Oké, köszi.
Találtam egy túlbuzgó srácot, megkértem, hogy hozzon kávét. Eléggé kiakadt, mikor elárultam neki, hogy kinek kéne. De aztán mondtam neki, hogy Bill nem szeret várni a kávéjára. Ezután szó szerint eltáncolt érte.
Bill öltözőjében sétáltam körbe-körbe, miközben Ő a telefonját babrálta, végül letette, és elgondolkozva bámult rám. Leszegtem a fejem, és a kezemet kezdtem el bámulni, zavarba hozott a nézésével, és nem akartam, hogy észrevegye.
- Andy? - kezdte a szokásos főnökösködő hanglejtéssel, én pedig próbáltam felkészülni arra, amit mondani fog - Voltál már valaha szerelmes?
Na jó, ez eléggé random volt.
- Um.. igen. - szólaltam meg végre - Egyszer, középsuliban.
- És működött a dolog?
Megráztam a fejem.
- Nem igazán. Kidobott.
- Oh, az durva lehetett.
- Nem igazán, már túl vagyok rajta, persze nehéz volt, de sikerült kihevernem. És így már tudom, hogy nem szabad rögtön beleugrani egy kapcsolatba.
- Miért lett vége? - kérdezte kíváncsian nézve, mire vállat vontam.
- Liamnek hívták. Jól nézett ki , okos és vicces volt.. a szokásos. És kedves volt velem, ami elég fura volt számomra, mert engem nem nagyon szerettek az osztályban. Megvédett a haverjaival szemben, mikor azok velem kötekedtek. Azt hiszem ezért is estem bele. - elvigyorodtam, ahogy visszagondoltam a gimis éveimre. Még mindig látom magam előtt a parkot, ahol Liammal találkozgattunk. - Egy évig voltunk együtt, aztán dobott egy másik csaj miatt.
Lefagyott a mosoly az arcomról. Még mindig emlékszem, mennyire ki voltam borulva, mikor szakítottunk. Bár jó viszonyban váltunk el, akkor is rohadtul fájt. Tőle kaptam az első csókom, ő volt az első barátom, és vele volt az első.. Baszki, tényleg azt hittem, Ő a nagy Ő. Elég hülye voltam..
- Milyen érzés? - kérdezte Bill
- Micsoda? Amikor dobnak? Rettenetes.
- Nem. - rázta meg a fejét türelmetlenül - Szerelmesnek lenni.
- Hát, a kezdetekkor fantasztikus. Mindenki azt hiszi körülötted, hogy totál őrült vagy, mert nem tudod letörölni az idióta vigyort az arcodról, és úgy érzed, hogy már semmi baj nem történhet. Szinte undorítóan boldog vagy, egyfolytában. Még akkor is ha szakad az eső - egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy felidézzem magamban az érzést - A volt pasim néha napján még virágot is hozott nekem, amit én mindig addig tartogattam, míg rohadni nem kezdett. - ráztam meg kissé a fejem, mert így visszagondolva, ez elég buta dolog volt - És hirtelen mindenkivel kedves leszel, még azokhoz is, akiket utálsz. Ó, és persze a piros.
- Piros?
- Igen, a piros szín és különböző árnyalatai. Minden, amit vettem vagy hordtam piros volt: a cipőm, a kabátom, az ingem. De ez nem csak az én hülyeségem, a barátnőm, Casey is ugyanezt csinálja. Szinte az egész lakásunk piros színben pompázik, és könyörögnöm kellett neki, hogy legalább az én szobámat hagyja ki belőle. - vigyorodtam el.
Bill a tükör felé fordult. Ekkor vettem észre, hogy halvány piros kabátot viselt piros sállal. Még a karkötője is cseresznye színben pompázott. Az utóbbi időben kedvesebb volt velem, és sokkal vidámabb is. És ez csak egy dologra utalhatott: Bill szerelmes volt.
Először majdnem elröhögtem magam, aztán rájöttem, hogy ez nem is olyan vicces. Sőt, a tudat, hogy Bill szerelmes, eléggé kiakasztott. A k*rva életbe!
Két oka is van, amiért rám nézve ez rossz:
1; Ha valaki szerelmes, akkor figyelmetlen. Ha Bill figyelmetlen, akkor a munkáját sem végzi jól. Ha nem végzi jól a munkáját, akkor senkit sem fog érdekelni. És ha Ő nem kap munkát, akkor én se kapok fizetést.
2; Mi van, ha a lány, akit szeret, egy féltékenykedő liba, aki még a pasija anyjára is féltékeny? Még akár arra is ráveheti Billt, hogy rúgjon ki engem, még annak ellenére is, hogy Bill le se sz*rta, hogy nézek ki.
És volt egy harmadik ok is, amit nem szívesen vallok be:
3; Hiába próbáltam megakadályozni, totál belezúgtam Billbe, és ez azt is megmagyarázza, hogy miért érezem úgy magam, mint akit felképeltek.
- Um.. - szólalt meg Bill szégyenlősen - A piros az új fekete ebben a szezonban.
- Hát persze.. - válaszoltam szárazon - A piros nem menő. - idéztem Karen Leet.
- Nem vagyok szerelmes senkibe! - mondta gorombán, pedig pár perce még tök kedves volt.
- Hát persze, hogy nem vagy. - motyogtam, aztán inkább csendben maradtam, és próbáltam kitalálni ki lehet az.
Bill már egy ideje nem randizott senkivel sem, legalábbis ha jól tudom. Én figyeltem a telefonjára, ha nem ért rá, szóval már tudnék róla, ha hívogatná valamelyik modell csaj. Van az a nő.. Keira! Nem rég volt egy elég nagyszabású együttműködése a Gucci-val. Bill is ott volt azon a shown.
B*ssza meg de jól néz ki ebben a zakóban! Tökéletesen simul a testéhez, mintha rá szabták volna!
Állj! Már megint elkalandoztam.. Hol is tartottam? Ja igen, Keira, az idióta plázacica. Mikor először találkoztam vele, már akkor tudtam, hogy nem fogom Őt szeretni. Volt egy olyan idegesítő szokása, hogy folyton Andreának szólított, pedig vagy ezerszer elmagyaráztam neki, hogy a nevem simán Andy. Mindig úgy emlegetett, mint Bill csicskását, még akkor is, mikor tudatában volt annak, hogy közvetlenül mellette állok. És különben is, Ő csak egy olcsó ribanc. Folyton olyan ruhákat hordott, amiből kilógott a fél melle és..
Abba kellett hagynom Keira kritikáját, mert megszólalt Bill mobilja. Rá néztem, és vártam, hogy felveszi-e.
- Igen? Oh, szia Bianca!
Bianca!? Ki az a Bianca?
Összeszorult a szívem, mikor eszembe jutott, ki is Ő.
Egy gyönyörű divat tanácsadó, aki már rengeteg magazin fotózásnál dolgozott együtt Billel. Tényleg nagyon szép, és csinos nő, akár Ő maga is modell lehetne. Éreztem, hogy az önbizalmam ismét romba dől, mint mindig, amikor eszembe jut. De miért foglalkozom ezzel egyáltalán? Nem is kellene ilyenekkel törődnöm!
Összeszűkített szemekkel néztem Bill mosolygó arcát, miközben Biancát hallgatta.
- Persze, miért ne? - nevetett fel.
Éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul.
Ez csak azért van, mert aggódom Billért, legalábbis próbáltam elhitetni magammal. Odafigyelek rá, elvégre a főnököm. És természetes, hogy nem akarom, hogy Keirával randozzon. De Bianca kedves lány. Csinos, okos, magabiztos, vicces.. olyan, amilyen minden lány lenni szeretne. Illetve sikeres, és úgy tűnik Bill kedveli Őt.
A szívem darabokra tört, a darabkák pedig valahová a Converse cipőm mellé hullottak.
***
Esküszöm, úgy érezem, mintha az óramutatók ólomsúlyokkal mozognának.
Fújtattam, majd az előttem lévő asztalra tettem az elolvasott újságot. Frederick Bruke irodaházának várójában vagyok. Fred, egy különc, veterán tervező, szeretem a ruháit, lazák, sötétek és mégis titokzatosak, akárcsak Bill. Valószínűleg Fred ezért kérte fel legújabb kollekciójának bemutatójához.
Ez is egy tökéletes példa arra, hogy a Karen Lee shown történtek egyáltalán nem ártottak Bill karrierjének. Hiszen még mindig csodálatos volt, és körül lengte az a különleges aura, ami senki másnak nincs. Van Billben valami nagyon vonzó, irigylésre méltó, szinte irreális..
Lassan kifújtam a levegőt, és a mennyezetet díszítő hatalmas csillárt bámultam. Frederick Bruke paranoiásan titkolt mindent a nyilvánosság elől, gyakran már nevetséges dolgokhoz folyamodott, csak azért, hogy a tervei még véletlenül se szivárogjanak ki. És pontosan ez az oka annak, hogy én kint ücsörgök, miközben Bill a munkáról tárgyal. Természetesen David is bent van vele, de engem Bruke asszisztense arra kért, hogy kint várjak. Szerettem volna neki elmagyarázni, hogy Ő nekem ne mondja, mit csináljak, de David vetett rám egy kérlelő pillantást, én meg persze hogy beadtam a derekam. Tudtam, hogy ez a megbeszélés milyen fontos, hiszen ez Bill első kifutós munkája az.. uhmm.. "baleset" óta. Bruke titkárnőjére néztem. A számítógépén írogatott valamit, és totál úgy tett, mintha ott se lennék. Fekete nadrágot és fehér inget viselt egy fekete sállal. Jézus.. a legnagyobb klisé! Az íróasztalán egy giccses névtáblán a neve állt: Sandra Wright. Fekete keretes szemüvege mögül virított az ocsmány sminkje. Kérdem én: ki visel kék szemhéjfestéket a munkahelyén manapság? Ezt miért nem vettem észre már akkor mikor a szörnyű brooklyn-i akcentusával kijelentette: "Mr. Bruke nem szereti, ha kívülállók is jelen vannak a megbeszéléseken, Mr. Kaulitz. Attól tartok a kis asszisztensének kint kell várakoznia."? Szerintem meg kinyalhatja a s*ggem.
Hogy miért akadtam ki erre a nőre? Azért mert rohadtul idegesített valami. Talán az, hogy nem láthattam a ruhákat.. és volt valami más is, ami most már szintén idegesített.
Baszki, rá kell gyújtanom.
Elővettem a mobilom és írtam egy sms-t Davidnek.
"Halálra unom magam. Kimegyek cigizni. Billnek kell valami?"
Azonnal válaszolt: "Nem. De hívd a limuzint kb. félóra múlva."
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, felálltam, és táskámat vállamra akasztottam. Miközben elhagytam az épületet, ismét megtapasztalhattam Sandra megalázó pillantását.
Volt egy park az út túloldalán, oda ültem le egy padra, és végre rágyújtottam. Azonnal éreztem a nikotin nyugtató hatását, ahogy kifújtam a füstöt. Tudom, rossz szokás, de ez az egyetlen módja annak, hogy ne kapjak idegösszeroppanást.
Körbenéztem, a park tele volt gyerekekkel és anyukákkal. A szülők szerették elszabadítani a gyerekeket a játszótereken, aztán úgy tettek, mintha nem is ismernék őket. Ez NewYork.. Ez könnyebb volt, mint beismerni, hogy a hintában torka szakadtából üvöltő kislány az édes gyerekük.
Elszívtam a cigim. Épp egy másikat akartam meggyújtani, mikor a lábamhoz gurult egy focilabda.
- Hölgyem! Kérem dobja ide! - kiabált oda egy kb. 13 éves kissrác
- Ne! - egy vele egyidős kislány - Fogd be a szád haver! Kint volt, enyém a labda!
- Oh, tényleg?!
- Igen! - válaszolt dacosan, állát felszegve a lány. Farmert viselt - ami ki volt szakadva a jobb térdénél - egy Arsenal-os mezzel. Egykori önmagamra emlékeztet.
- Ugyan már! Ismered a szabályokat egyáltalán? Csak egy lány vagy!
- És akkor mi van? Attól még bármikor megverhetlek!
- Te és még melyik felmentősereg?
Ez volt az a pont, mikor a kislány nem tudott válaszolni. Hirtelen késztetést éreztem arra, hogy segítsek neki. Mire észbe kaptam, levettem a kabátom és odasétáltam hozzá.
- Majd én segítek.
Felnézett rám, és hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Komolyan, hölgyem?
- Persze!
- Tudsz focizni?
Megpörgettem a labdát a mutatóujjamon, onnan hagytam leesni a lábfejemre, ahonnan a fejem felé rúgtam, és fejelgetni kezdtem végül kezembe vettem. Már vagy évek óta nem fociztam, de kiskoromban eleget játszottam, ahhoz, hogy még most is emlékezzek a trükkökre.
A kissrác beleegyezően nevetett fel.
- Jól van Katie. Ha ti nyertek, lemosom a biciklidet.
- És megfürdeted a kutyámat! - tette hozzá Katie mosolyogva
- Rendben! - egy pillanatra megállt, majd elvigyorodott - De úgysem nyertek!
Tíz perc elteltével rájött, hogy nem volt igaza. És ez nem nekem volt köszönhető, sokkal inkább Katienek, gyors volt és nagyon erős. Nem szívesen lettem volna az őt fogó védő helyében. Lepasszoltam neki a labdát, és ismét gólt rúgott.
- Ez az! - ujjongva örült az ötödik gólunknak. Ugyanis abban állapodtunk meg, hogy az a csapat nyer, akiknek előbb sikerül ötször labdát lőnie a kapuba. - Köszönöm, kisasszony!
- Szívesen! Fantasztikusan játszol, kölyök!
Rám mosolygott, majd oda futott a fiúhoz, valószínűleg azért, hogy megbeszélje vele a bicikli mosást. Ahogy rohanás közben haját ide-oda fújta a szél, ismét eszembe juttatott valakit: saját magam.
Mosolyogtam, furcsán boldognak éreztem magam, pedig teljesen megizzadtam. A hajam szanaszét állt, és a póló is hozzám tapadt. Ez a kis játék a lánnyal eléggé nosztalgikus hangulatba sodort. Úgy éreztem, mintha semmi sem változott volna. Ismét ugyan annak a kislánynak éreztem magam, mint évekkel ezelőtt, aki a nagy városról álmodik.. és most olyan közel voltam az álmomhoz. Azt hiszem hálás lehetek a sorsnak.
Visszabújtam a kabátomba, felnéztem, és megpillantottam Billt néhány méterrel arrébb.
- Ez szép volt.. amit csináltál. -szólalt meg a tőle megszokott fölényeskedő hangnemmel, miközben a gyerekek felé biccentett.
Most vagy százszor jobban tudatában voltam annak, mennyire gázul nézhetek ki. Nyeltem egyet.
- Uhm.. köszönöm.
Úristen, komolyan látta? Az egészet végig nézte?
És várjuk.. megdicsért? Esküszöm, hogy angyali kórust hallottam felcsendülni a távolban.
- Hol van a limuzin?
- Limuzin? Mily.. -
Oh, b*ssza meg!
- Uhm.. - szólaltam meg tétován - Hát, én..
Megforgatta a szemeit, ennyit a jó kedvéről..
- Hívd ide a limuzint! Visszamegyek.
- Rendben, Bill. - előhalásztam a telefonom, felhívtam a sofőrt, majd felé fordultam - 5 perc és itt lesz.
- Azt hittem, Jost szólt, hogy rendeld ide.
- Tulajdonképpen..én..-
- Nem kellenek a kifogások! - mondta ellentmondást nem tűrve - Szólj, ha ideért az a k*rva autó.
Ezzel megfordult és vissza ment Bruke irodájába. David együtt érzően rám pillantott, leült a padra és megveregette a mellette lévő helyet. Leültem, és azon kaptam magam, hogy próbálom visszatartani a könnyeim.
Bill már nem egyszer sértett és alázott meg, és voltak már ezerszer aljasabb, keményebb megnyilvánulásai is. De most ez a kis sértődöttség is fájt, nagyon. Nem tudom, miért. Talán azért, mert arra számítottam, hogy az esése és a kis biztatásom után, na meg persze a szerelemről meg ilyen badarságokról folytatott beszélgetésünk után kedvesebb lesz velem. Egy kis ideig tényleg azt hittem, hogy kedvel engem. De már egyáltalán nem gondolom így.
- Ha gondold, nem kell bent maradnom este - mosolygott rám David.
- Hogy-hogy? - kérdeztem, miután sikerült leküzdenem a könnyeim. Nem akartam két év után újra sírni, ráadásul nem a pokoli főnököm miatt.
- Billnek Biancával lesz találkozója. Étterembe mennek, hogy megbeszélhessenek valami szerződést. Ha gondolod, segíthetsz nekem.. De szerintem inkább menj haza, és pihend ki magad.
Bólintottam.
Billnek randija lesz Biancával. A tökéletes és sikeres Biancával. Az én tökéletes ellentétemmel.
Üdv újra, depresszió!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése