Assisting Perfection - #12: Vanília és útrakelés

Nem vagyok ideges. Ó, dehogy vagyok. Képzeljétek, épp most landolt Bill gépe, és én nem vagyok a reptéren. És ezzel nincsen semmi baj.
Na jó, de van, nem is kicsi.
Komplett idiótának érzem magam.

De Bill kihasználta Leaht és...
Igazából az a helyzet, hogy félek. Félek, hogy ez velem is megtörténik. Bill nem csinált semmi olyat, ami erre utalna, szóval nem tudom, hogy juthatott ilyen az eszembe. De ez a hülyeségem még mindig jobb, mint a pofára esés, az ha kidobna. Nagyon félek, nem akarok már több fájdalmat...

Csak bámulom a szobám mennyezetét, és próbálom meggyőzni magam, hogy ilyesmi úgysem fog megtörténni. Ennek ellenére ugyanolyan sz*rul éreztem magam. Már túl mély depresszióba estem, már késő győzködni magam.
Kezdek olyan lenni, mint azoknak a gagyi szappanoperáknak a szereplői. Szerintem már rekordot is felállítottam a "Az elmúlt két napban legtöbbet idegeskedő ember" kategóriában, már ha létezik ilyen..
Anyám büszke lenne rám.

Na jó, elég! Befejeztem, nem is érdekel! Csak azt szeretném, hogy Bill végre itt álljon velem szemben és adjon egy normális magyarázatot erről az egész Leah-históriáról.
De mi van, ha nem lesz jó magyarázata?

Tudjátok mit? F*szom ki van az egésszel! Nem érdekel! Majd aggódom később, most látni akarom Őt!

Felkeltem az ágyból és felvettem egy farmert.
Billel akadt egy "kis problémánk", de meg fogjuk oldani, nem de? Mármint, akkor is milyen aranyos volt, mikor eljött hozzám, miután kiléptem. Hol a francban van a cipőm? Már félig az ágy alá bújva kerestem..

Ekkor hirtelen megszólalt a csengő. Felkaptam rá a fejem, de persze az ágy alja megakadályozott közben és frontálisan ütköztem vele. De legalább meg lett a cipőm.
Ki a fene lehet az pont most?

Az ajtóhoz rohantam, kitártam - még arról is megfeledkeztem, hogy megnézzem, ki is van mögötte. 
Ó, Istenem.
Bill.
Ez a mértékű déja vu érzés túl sok nekem.

Egy pillanatra el is felejtettem, miért kéne haragudnom rá, ahogy ránéztem. Tátott szájjal bámultam. Képzelem milyen vonzó lehetek. Kicsit fáradtnak tűnik, de még így is piszok jól néz ki.
Bill felvont szemöldökkel nézett rám.

- Nem voltál kint a reptéren. - mondta határozottan, miközben én arrébb álltam, hogy bejöhessen. Lassan belépett a lakásba, majd becsukta maga mögött az ajtót, ekkor tűnt fel, hogy még mindig a kezemben tartom a cipőm.
- Gyorsan ideértél. - mondtam halkan.
Bill szemei a cipőre tévedtek.
- Az a terved, hogy hozzám vágod?
- Öhm.. - én is a cipőre néztem és eldobtam magam mögé - Nem.
- Akkor jó. - mondta, majd az ajtóhoz lökött és hevesen megcsókolt.

Oké, teljesen elfelejtettem, hogy beszélni szeretnék vele. Hiszen, hogy tudnék erre koncentrálni, miközben Ő szorosan hozzám nyomja a csípőjét, és nem tudok mást tenni, csak viszonozni a csókot. Annyira kiakasztó, hogy ilyen könnyen ki tud készíteni.

De erre két -eléggé kínos- magyarázat is van:
1; A hormonjai totál megőrültek
2; Rohadtul be vagyok indulva
Ja, és van egy harmadik is.
3; Bill mocskosul ért ehhez.

Bill szája elszakadt az enyémtől, és éreztem ahogy fogai végig futnak a nyakamon. Nagyon jó érzés, már-már túl jó érzés. Nagyon meg kellett küzdenem, azért, hogy megtudjak szólalni.

- Bill, én.. - elakadt a szavam, ahogy finoman megharapott. Határozottan nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem - me-meg szeretnék veled beszélni valamit.
- Én is. - lehelete végig futott a nyakamon, majd adott egy csókot a fülem tövéhez - De először szeretkezni akarok veled.

Becsuktam a szemem, és úgy döntöttem: nem akarom, hogy bárhol is hozzám érjen. Szóval lassan eltoltam magamtól. Kissé bosszúsnak látszott, felvonta a szemöldökét, mintha csak azt kérdezte volna: Most meg mi van?
- Tegnap találkoztam Leahval. - hadartam - A szerkesztőiroda előtt.
Bill meglepetten és nyugtalanul nézett rám.
- És? Mondott neked valamit?
- Hát.. igen. Azt, hogy ti, uh.. együtt voltatok.
Mi a francért mondtam ezt úgy, mintha bűnt követtem volna el? Utálom, hogy magasabb volt a hangom közben, mint általában. Mintha azt vallottam volna be, hogy összejöttem Leahval, vagy..
EWW! Nem tudom elhinni, hogy ilyenekre gondolok!
Megráztam a fejem, hogy kitöröljem a zavaró képeket a fejemből. Ha valaha összeszűrném a levet egy csajjal, akkor tuti nem Leaht választanám!

Már megint kezdek mellékvágányra térni.
Billre néztem, aki úgy bámult rám, mintha megvádoltam volna valamivel.
Micsoda irónia..
- És? - szólalt meg végre
- "És?" Csak, annyit tudsz mondani, hogy "és"? Mi-Miért nem mondtad el? - kérdeztem - Te is tudsz mindent Liamról.
- De ez nem volt komoly dolog.
- Bill. Leah elmondott nekem mindent.
Összeszűkölt szemekkel nézett rám.
- Inkább hiszel neki, mint nekem? - közben fenyegetőn keresztbe rakta karjait a mellkasa előtt.
Sértődötten utánoztam őt.
- Nem érdekel, ha már százezer nővel együtt voltál, Bill. Csak utálom ezt az érzést.. a féltékenységet. És.. úgy érzem, hogy szinte nem is ismerlek.
- Andy. - szórakozottan rám tekintett, ami engem kissé irritált - Valóban nem ismersz engem.
- De elvileg járunk. Akkor ennek így semmi értelme.
- Ugyan. - megrázta a fejét - Ez még csak egy hete tart. És  én sem tudok rólad sokat.
Meghökkenve bámultam rá.
- És téged ez.. egyáltalán nem zavar?
Bill arcvonásai megváltoztak, elkeseredettnek látszott.
- Ezzel most mire akarsz kilyukadni, Andy?
- Bill.. - mély levegőt vettem - Fogalmam sincs hányadán állunk. Nem azt mondom, hogy házasodjuk össze, csak meg akarlak ismerni. Mindent tudok már a karrieredről, de.. nem tudom, melyik a kedvenc fagyid, vagy miért szereted csinálni, amit csinálsz, vagy.. miért kedvelsz engem egyáltalán! 
Tátott szájjal meredt rám. Még én magam sem tudtam elhinni, amit mondtam. Teljesen túl dramatizálom a helyzetet.
- Úristen.. - nyögtem a kezembe - Tök tapadósnak hangzott az egész. Miért nem tudom magam soha normálisan kifejezni?
Hát ez zseniális.. Tönkre teszek mindent! Most Bill itt fog hagyni, és biztosan azt gondolja rólam, hogy egy őrült vagyok. Szépen mehetek vissza Londonba, és kisegíthetek anyám butikjában. Majd naponta kell dicsérgetnem a öregasszonyokat, hogy mennyire jól áll nekik a csipke, ami valójában botrányosan ronda...
- Vanília.
Levettem a kezem az arcomról, és Billre néztem.
- Mi van?
Elmosolyodott.
- Vanília a kedvenc fagyim. És azért szeretek modellkedni, mert imádom a kifutó által nyújtott adrenalint, és azt, hogy mindenki engem néz.
Miközben beszélt, egyre közelebb jött, addig míg közvetlenül előttem nem állt. Vigyorogva lenézett rám. 
- És azért kedvellek ennyire, mert más vagy, furcsa, és szórakoztató.
Nagyokat pislogtam.
- Szórakoztató? Biztos nem azért, mert mocskos jól nézek ki?
Bill csak felnevetett.
- Igen, biztos. - lehajolt, hogy ajkát enyémhez tapassza, de elfordítottam a fejem, így csak egy puszi lett belőle.
Rá vigyorogtam, mikor megláttam a bosszús arcát.
- Komolyan? Vanília? Ez annyira.. unalmas.
Fáradtan felsóhajtott.
- Inkább nem mondnok neked semmit, mert te mindig mindent akkor akarsz megbeszélni, mikor épp meg akarlak csókolni.
- Igen. De te mondtad, hogy.. - nem tudtam befejezni a mondatot, mert lábaimat a dereka köré rakva felemelt, a nappaliba vitt és a kanapéra fektetett.

Hmm.. ismét déja vu.

***

- Andy! Gyere, Bill Kaulitz interjú!
Felpillantottam a laptopom mögül, épp a cikkemet olvastam vissza. Láttam, hogy a másik helységben az összes gyakornok a TV köré gyűlt. Dawn -a lány, aki megszólított - integetett, hogy menjek én is. Kigörgettem magam alól a széket és csatlakoztam hozzájuk. Mindenki Billt figyelte, ahogy egy szőke riporterrel beszélgetett.
- Istenem, annyira jó pasik, nem igaz?! - sóhajtotta Dawn álmodozva
- Ühüm.. - válaszoltam
Bill nevetett, majd egy újabb kérdést tett fel neki a szőkeség.
- Még mindig szingli vagy, Bill?
Egy darabig habozott, majd mosolyogva válaszolt:
- Igen, sajnos. Még nem iga..
Megfordultam és visszamentem a helyemre. Ismét elolvastam a cikket, de nem igazán fogtam fel a szavakat.
Hogy zavar-e, amit mondott?
Már két hónapja zavar folyamatosan.

Nem sok ember tud rólam és Billről. Bill Tomnak mondta el (milyen meglepő..) Simonenek és Davidnek, én pedig csak Caseynek. Képzeljétek! Mikor David megtudta, majdnem elájult!
Kiderült, hogy Bill és Leah titoktartása nagyon is előnyös dolog. Ugyanis, ha egy viszonylag új modellnek barátja/barátnője lesz, drasztikusan csökkent iránta a tervezők általi érdeklődés. David kijelentette, hogy nincs semmi baja a kapcsolatunkkal, de majd csak akkor mutatkozhatunk együtt, ha Bill neve már elég "nagy" lesz a szakmában.
Nem igazán voltam boldog az ötlet miatt, hogy őszinte legyek. Sőt meg volt róla a véleményem.. Nem akartam Bill mocskos kis titka lenni, úgy érezni, mintha a találkáinkkal valami bűnt követnék el.
De Billről van szó. És a karrierjéről. Az életéről. Nem tehetem tönkre, csak mert bemocskoltnak érzem az önbecsülésem, nem igaz?
Szóval visszaszívok mindent, és befogom a pofám.

Bill nagyon sajnálja ezt a dolgot, folyton bocsánatot kér miatta. És el kell ismerjem, az, hogy tudom, este az én karjaiban fog elaludni teljesen megéri ezt. És már nem is érdekel annyira, hogy azt mondja minden kamerába, nincs senkije.

Na az ábrándozás itt ér véget, ugyanis megszólalt a telefonom. Üzenetem jött. Billtől.
"Gyere le! A kocsiban vagyok."
Mi a franc?
Nagy nehezen kinyitottam a megszorult ablakot és kidugtam a fejem. Egy csillogó, fekete autó állt a járda mellett. Csakis ez lehet az az autó, ugyanis nincs itt több.
Vagy negyed órán keresztül könyörögtem, hogy engedjenek el előbb, de megérte.
Ahogy az autó közelébe értem, az anyósülésnél lévő ablak legördült. Megpillantottam Billt, aki a volánnál ült, és rám mosolygott. Automatikusan viszonoztam a gesztusát, közben kinyitotta nekem az ajtót.
- Szép autó. - mondtam, majd becsuktam a kocsi ajtót.
- Csak kölcsönvettem.
- Oh. - lassan feltoltam a napszemüvegét a feje búbjára, majd közelebb hajoltam, hogy megcsókolhassam. Visszacsókolt.
- Van egy meglepetésem számodra. - mondta, miközben, ajkai az állkapcsom felé indultak.
Be kell vallanom, itt egy kicsit lefagytam. A Billel töltött két hónap alatt, már rájöttem, hogy Bill meglepetései.. mindig jobbak egy kicsit a legjobbnál. Egyértelműen jobban értett ehhez az egész kapcsolat dologhoz, mint én. Ezzel nem is lenne baj, ha nem érezném magam ettől ennyire kellemetlenül.
Mármint, múltkor is küldött nekem egy hatalmas csokor virágot (rózsákat, hogy pontos legyek), ilyet senki nem csinált Liam óta. Nagyon aranyos dolog volt tőle, de fogalmam sem volt, mit kéne kezdenem velük. Még vázám sem volt otthon, tök idiótának éreztem magam.
Kínosan rá mosolyogtam, és kissé elhajoltam tőle.
- Meglepetés? Micsoda?
Bill csak közelebb hajolt, és az ajkaimnak esett.
- Találd ki. - lehelete csikizte a számat.
- Nem vagyok túl jó az ilyesmiben, Bill.. - mondtam elfúlva, mert éreztem, ahogy keze az ingem alá kúszik - Baszki! De hideg a kezed!
- Bocsánat. Na kitaláltad, mi lehet a meglepetésed?
-Inkább csak mutasd meg. - javasoltam, majd tenyereimet mellkasára helyezve eltoltam magamtól.
Kissé felnyögött.
- Te tényleg nem szereted húzni az időt.
Csak megforgattam a szemem.
- Te akartad, hogy titokban maradjon a kapcsolatunk. Szóval nem hiszem, hogy egy szerkesztőiroda előtt kéne játszadoznunk.
Nem válaszolt, helyette izgatottság jelent meg az arcán.
- Rendben, elviszlek a meglepetéshez.
Elvisz?
- Miért, olyan nagy? Mármint a meglepetés? - nyökögtem
- Aha. - majd beindította az autót.
Valamiért nagyon rossz érzésem támadt..

Körülbelül húsz perccel később egy ismeretlen épület előtt parkolt le. Kiszállt, megfogta a kezem, és szinte húzott be maga után
- Bill, mi folyik itt? - kérdeztem, és közben igyekeztem nem megbotlani a saját lábamban.
 Bill egy liftbe húzott, és megnyomta a PH(penthouse) gombot.
- Majd meglátod. - mondta boldogan. Én is elmosolyodtam. Mindig mosolyognom kell, ha Billt boldognak látom, és most roppant izgatott volt valamiért.
A lift végre kinyílt. Bill ismét megfogta a kezem, és egy hatalmas, nagyon drágának látszó tetőtéri lakásba vezetett.
Felém fordult, én pedig majdnem elestem a látványtól: hófehér falak és ultramodern sötét bútorok mindenütt.
- Meglepetééés! - kiáltott fel.
Csak pislogni tudtam, elvesztem ebben a gyönyörű lakásban. Lassan a hatalmas ablakhoz sétáltam, csodálatos látvány tárult elém: egész NYC.
- Wow. - mondtam lélegzet visszafojtva - Vettél egy új lakást?
Bill elnevette magát. Éreztem, ahogy kezei a derekam köré fonódtak, állát vállamra rakta, és ő is a tájat kémlelte.
- Nem. - mondta óvatosan. - Magunknak vettem a lakást.
Kínosan felnevettem, biztosan csak rosszul hallottam.
- Oké.. Ezt meg hogy érted?
- Szerinted hogy? Vettem egy lakást, és azt akarom, hogy itt élj. Velem. - Bill hangja most más volt: hétköznapi, emberi
- Bill..
Fogalmam sincs, mit mondhatnék. Az összeköltözés Billel hatalmas elkötelezettségre utalna. Az elkötelezettség... ijesztő. Az elkötelezettség azt jelenti, hogy részei leszünk egymás életének, őszinték leszünk egymáshoz, és...
Várjunk.. az összeköltözés nem csak ezt jelenti..
- Bill, nem engedhetek meg magamnak egy ilyen lakást. - arrébb álltam és a cipőmet kezdtem bámulni. A fenébe is! Nem vagyok tele pénzzel! Örülök ha a bérleti díjat majd a kaját ki tudom fizetni.
Na jó, ezt elég ciki volt beismerni. 
Bill kicsit meglepettnek tűnt.
- Már megvettem. Nem kell bérleti díjat fizetned, ahogy nekem se.
- Rendben, akkor majd én fogok bevásárolni, vagy valami.. - mondtam határozottan. Ennyire talán még futja.
Ő csak megrázta a fejét, és bosszúsan így szólt:
- Andy, eleget keresek ahhoz, hogy...
- Nem akarok élősködni! - szavak hirtelen hagyták el a számat, még én magam is meglepődtem, hogy kimondtam őket. Az ajkamba haraptam, és Bill szemébe néztem. - Én is benne akarok lenni a kiadásokban.
- Andy..
- Bill!
Egymásra meredtünk, majd felsóhajtott.
- Rendben. Oké. A kaja a te reszortod. Istenem! Kib*szott makacs vagy!
- Ezért kedvelsz annyira! - incselkedve felhúztam a szemöldököm, majd közelebb léptem hozzá és a nyakába csókoltam.
Felsóhajtott, és átkarolta a derekam.
- Ez igaz.
Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Puha ajkai közre fogták a szám, érzetem, ahogy keze végig fut a hátamon, és kissé lejjebb hajol. A magasság különbség már-már nevetséges közöttünk.
- Gondolkoztam.. - szólaltam meg, pontosabban lihegtem, miután szétváltunk.
- Gyakrabban kellene.
Válaszul csak játékosan mellkasba vágtam.
- Jaj már! Komolyan.. Azt hiszem, szeretnék egy új munkát.
Bill mogyoró barna szemei az enyémbe fúródtak.
- Ott hagyod a magazint?
- Igen. Nem jutok vele egyről a kettőre. Inkább keresek.. egy igazi munkát.
Nem válaszolt rögtön, csak közelebb húzott magához.
- Ha ez tesz boldoggá, akkor miért ne. Ha akarod, tudok tenni valamit az érdekedben..
- Nem! - szakítottam félbe - Én akarom csinálni. Ez az én álmom, az én utam.
Felsóhajtott.
- Makacs..
- Tudom. De ezt akkor is magam kell, hogy véghez vigyem. Rendben?
- Nem. De úgysem fogsz hallgatni rám.
- Így van. - ismertem el, majd megcsókoltam.

Azt hiszem, végre elindultam az utamon.
Legalábbis rátaláltam.