Assisting Perfection - #18: Epilógus

Másnap, mikor felébredtem, Bill még aludt. Óvatosan kitakaróztam, és igyekeztem hangtalanul kikelni mellőle. Felültem, és bámultam Őt egy ideig: figyeltem, ahogy mellkasa fel-le mozog, ajkai szétnyílva, arca nyugodt volt, megelégedettséget tükrözött.
Haboztam, majd óvatosan megsimogattam az arcát. Mikor megmozdult kissé, ijedten kaptam el a kezem, és nagyon ostobának éreztem magam.
Megráztam a fejem, majd összeszedtem a ruháimat és a fürdőbe mentem.

Miután végeztem a zuhanyzással, átmentem a másik szobába, ahol volt egy TV és egy kis konyha is. Ezek a lakosztályok sokkal nagyobbak, mint amik abban a hotelben vannak, ahol én megszálltam.
Erről jut eszembe, fel kéne hívnom Caseyt. Lehuppantam a kanapéra, kezembe vettem a telefont, de hirtelen kopogtattak.
Ki a fene lehet az? Ajtót nyitottam.
Egy középkorú szobalány állt előttem, egy kiskocsival az oldalán. Fel sem nézett, ahogy kinyílt az ajtó, beszélni kezdett.
- Jó reggelt, Uram! Itt a reggeli kávéja, ahogy kért.. - abbahagyta, mikor meglátott - Oh!
- Uhm, igen.. Hello. - mondtam félszegen - Tudnál hozni nekem is egy csészével, kérlek?
Hirtelen hatalmas mosoly jelent az arcán.
- Természetesen! Ezt visszavigyem?
- Nem kell, nyugodtan hagyd itt. - ekkor vettem észre, hogy van a tálcán egy újság is, ahogy a sajtót ismerem, biztosan írtak arról, hogyan "esetem" bele Fred showjába.
Ezt igazolta az is, mikor a lány - miután letette a tálcát a kis asztalra - mosolyogva rám nézett és csak ennyit kérdezett:
- Tudod, hogy benne vagy az újságban?
Remek.
- Nem, még nem. De majd mindjárt megnézem..
- Tényleg te vagy Alex Marshall stylistja?
- Ez is az újságban van?
Lelkesen bólintott.
- Uhm, igen, igaz.
- A lányom nagy rajongója.
- Tudatni fogom vele. - válszoltam, és mosolyogva néztem, ahogy elégedetten elsétált, biztos, hogy még a lányát is fel fogja hívni.

Becsuktam az ajtót, majd keresni kezdtem a rólam szóló cikket.
Arra számítottam, hogy majd lesz egy pár soros dolog, erre egy teljes oldalas kép volt rólam és Billről, ahogy a kifutón csókolóztunk. Tátott szájjal bámultam az újságot. Ez a kép nem is olyan rossz, sőt!
Elfojtottam egy hangos kiáltást, és az ablakhoz sétáltam, hogy jobban láthassam a cikket. Egy darabig elgondolkozva néztem magam elé, majd vissza a képre, ekkor jött ki Bill a hálóból, közelebb húzott magához, és arcát a hajamba temette.
- Jó reggelt! - mondta kissé rekedten
- Bill, benne vagyunk az újságban!
Elnézett a vállam fölött, és hatalmas vigyor terült szét az arcán
- Milyen remek kép!
Megráztam a fejem.
- Félek, elolvasni a cikket. 
- És még a betűtípus is szép.
Szemeim a félkövér betűkre tévedtek: "Egy klasszikus Frederick Bruke finálé!"
- Jézusom.
- Igen. A bemutató elejét tetted tönkre, nem a végét.
- Ez nagyon durva..

Egy klasszikus Frederick Bruke finálé!

Bruke méltán a legspontánabb tervező a szakmában, de ez alkalommal, olyan fordulatot vett a bemutatója, amely valószínűleg nem volt betervezve.

A show ugyanolyan csodásan kezdődött, mint mindig. Bill Kaulitz (25) sétált végig először a hosszú kifutón, akin már meg sem látszik a Karen Lee-s katasztrófa. A díva viselkedése, azonban gyökeresen megváltozott, mikor egy be nem szervezett vendég, Andy Turner (23), felrohant a kifutóra, és csókot nyomott Kaulitz ajkaira, akit ez annyira nem lephetett meg, mert leleksen viszonozta a lány gesztusát. (Lásd a képen)

Turner, Alex Marshall stylistja, aki nem rég debütált..

Néhány sz*rság Alexről.

... a közönség nem bánta ezt a rögtönzött romantikát, sőt Bruke egyenesen "imádni valónak" találta.

"Andy egy csodálatos ember, egy főnyeremény! Nagyon édesek együtt, nem igaz?!" - nyilatkozta az esetről a tervezőmogul.

- Na jó.. ezt nem bírom tovább olvasni. - nyögtem fel - Köcsög újságírók!
Bill kivette a kezemből az újságot, és vigyorogva tovább olvasott:

"Bruke kollekciója csodálatos, és mint mindig, most is körül lengte az egészet egyfajta romantika."

Arcomat kezembe temettem.
- Miért kellett ennyire kicifrázni?
- Miért? Nem is olyan rossz, úgy tüntetik fel, mintha egy romantikus novella lenne.
- Nem tudom elhinni a "Lásd a képen" részt..
Bill vigyora még nagyobb lett.
- Ugyan Andy, valld be, hogy tetszik.
Vállat vontam.
- Inkább rólunk írjanak, mint rólad és Rosáról.
Összerezzent.
- Most miért kell ezt felhozni?
Elnevettem magam.
- Bocsi, de ez akkor is gonosz húzás volt tőled.
- Tudom. Én sem élveztem, elhiheted.
- Hazug. - erre közelebb húzott magához, fejem kissé oldalra döntöttem, hogy  szemébe nézhessek.
Felvonta a szemöldökét, mielőtt lehajolt, és megcsókolt volna.  Meglöktem, a fotelbe rogyott, az ölébe ültem, és vadul ajkainak estem. Ahogy kezei végig futottak rajtam, ismét éreztem azt a bizonyos bizsergést.
A varázs megtört, mikor kopogtattak.
Bill szenvedve felnyögött.
- Ez biztosan a szobaszerviz lesz.
- Akkor várhatnak.
- Bill!
Elhallgattatott egy csókkal, csípőjét enyémhez nyomta, kezei pedig a felsőm szélénél babráltak.
Mi a franc? Fizetett nekik,  hogy várjanak?

***

Kiderült, hogy jobb vagyok a dolgok túlbonyolításában, mint gondoltam. Bár ebben Bill keze is benne van, szóval Ő is ugyanúgy hibás.
Ezzel meg tudok békélni.
Mert ez, azt jelenti, hogy a magunk módján meg van a tökéletlen happy end-ünk.
Tulajdonképpen, az is baj volt, hogy egy senkinek éreztem magam a kapcsolatunk - vagy mi -első felében. Nem tudom, mit hoz a jövő, de Bill hisztijei és az én vérmérsékletem miatt, még biztosan sokat fogunk veszekedni.
De tudjátok mit?
Ezzel is meg tudok békélni.

Vége.